Jövő péntektől hétfőig a budapesti Tüske Uszodakomplexumban rendezik meg az iskolai úszó-világbajnokságot, amelyen 17 ország közel 300 versenyzője vesz részt.

Kép letöltéseFotó: EMMIAz esemény szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 15-18 éves korosztályokban hatfős iskolai és válogatott együttesek versenyeznek az összesített csapatkupáért. Egy úszó minimum két, de maximum négy egyéni számban indulhat. Nemenként és kategóriánként kilenc egyéni és két váltóverseny szerepel a programban. Összesen 36 egyéni és nyolc váltószámban hirdetnek iskolai világbajnokot.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, nagy öröm, hogy Magyarország idén két vizes világbajnokságnak is otthon ad - a felnőtt vb-re július 14-30-án kerül sor Budapesten és Balatonfüreden. Hozzátette, rendkívül fontos az utánpótlásnevelés, éppen ezért törekednek arra, hogy Magyarország minél több nemzetközi sporteseményt rendezhessen.

"Célunk, hogy 2020-ra minden sportágban olyan feltételek legyenek, hogy világeseményeknek lehessünk házigazdái." - fogalmazott Szabó Tünde.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: egy ilyen esemény rendezési jogának elnyerése bőven túlmutat a verseny sportértékén, hiszen ezzel a kormányzat és Budapest a sport érdekében megtett erőfeszítéseit ismerik el.

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerint az iskolai világbajnokság a magyar úszósport történetének egyik legsűrűbb évét nyitja meg, éppen ezért nagyon fontos a verseny a szervezetnek is.

"A jövő bajnokai fognak itt szerepelni, megmérettetnek a világ színpadán, ez fontos az utánpótlásképzésnek, s bízom benne, hogy a magyar sportolók teljesítményükkel méltán járulnak majd hozzá ahhoz, hogy 2017 a magyar úszósportban a sikerek éve legyen" - mondta Bienerth Gusztáv.

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke úgy fogalmazott, a szervezet célja mindig is az volt, hogy minden eseményen az iskolás korúak egészségfejlesztését segítse a sporton és a mozgáson keresztül. Az olimpiai ezüstérmes öttusázó köszönetet mondott a sportért felelős államtitkárságnak, a fővárosnak, illetve a Magyar Úszó Szövetségnek a jelentős anyagi támogatásért.

Balogh Gábor elmondta, a lányok csapatát a móri Táncsics Mihály Gimnázium, a fiúk együttesét pedig a győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium tanulói alkotják, a válogatottat pedig a MÚSZ adja. Az elnök a jövőbeli célokkal kapcsolatban hangsúlyozta, a tervek között szerepel, hogy pályáznak a combat games (harcművészetek összesített versenye), illetve a 2020-as Gymnasiade (16-18 évesek sportversenye) megrendezésére.

Az iskolai világbajnokság nagykövete a négyszeres olimpiai ezüstérmes Cseh László.

(MTI)