Július végére fejeződik be a Maty-éren a kajak-kenu és evezős pálya korszerűsítése, amely a több mint negyven éve működő létesítmény történetének legnagyobb beruházása.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a helyszínen rendezett szerdai bejáráson elmondta, a szegedi olimpiai központban az idei előtt is rendeztek már gyorsasági kajak-kenu világbajnokságokat, de a sport olyan gyorsan fejlődik, hogy az infrastruktúrának is követnie kell.

A kajak-kenu az egyik legsikeresebb sportág, a versenyzők pedig nemcsak eredményeikkel vívnak ki elismerést, hanem példaképek is. A fiatalok miattuk veszik a lapátot a kezükbe, és kezdik el azt a munkát, amely az egészségüket és az utánpótlás révén akár a későbbi eredményességet is szolgálja - fogalmazott a politikus.

Az államtitkár hangsúlyozta, bízik benne, hogy az augusztusi világbajnokság résztvevői is megerősítik majd, hogy a Maty-éren található az egyik vagy talán a legjobb kajak-kenu pálya. Hozzátette, ugyanakkor a létesítmény nemcsak az élsportot és az utánpótlást szolgálja majd, hanem szabadidősport-események lebonyolítására is alkalmas lesz.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke kifejtette, a fejlesztés ugyan a világbajnokság apropóján valósul meg, de más sportágak, így a triatlon és a nyílt vízi úszás versenyeinek megrendezésére is lehetőséget teremt.

A szakember elmondta, a fejlesztés leglátványosabb eleme, hogy a pályát kettéválasztó osztószigetet híd kapcsolja össze a szárazfölddel. A tévéközvetítések kamerái átkerülnek a szigetre, a korábbi versenyekkel ellentétben nem egy nádas, hanem a több tízezer néző lesz a futamok hátterében. A szigeten kerékpárút épül, így az edzők kísérhetik majd tanítványaikat.

A déli zárógát környékét feltöltik, nagyobb terület áll majd rendelkezésre a mobil létesítmények kialakítására, ahol helyet kapnak a versenyekre érkező csapatok. Újabb emelettel bővül a céltorony, és teljes egészében befedik a főlelátót, emellett újabb utakat és parkolókat is építenek - ismertette a fejlesztés részleteit az elnök. Június végén feltöltik vízzel a tározót, ezt követően már edzhetnek a pályán a versenyzők.

Július végére pedig teljes egészében befejeződik a beruházás, augusztus elején már megérkeznek Szegedre az első - főként tengerentúli - csapatok, hogy megkezdjék az akklimatizációt a világbajnokság előtt - mondta Schmidt Gábor.

(MTI)