Több mint 1,2 milliárd forint kormányzati beruházással kézilabda munkacsarnok épül Lentiben, a korszerű létesítmény ideális feltételeket biztosít a kézilabdásoknak - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a szerdai alapkőletételi ünnepségen.

A magyar kormány célul tűzte ki, hogy minden gyermek, megfelelő környezetben tudjon sportolni. Komoly hangsúlyt fektet arra, hogy színvonalas sportlétesítmények épüljenek, emellett az is fontos, hogy a szakemberekkel, a városi vezetők támogatásával megfelelő háttere legyen a sportágnak - emelte ki Szabó Tünde.

Hozzátette: Lentiben mindig nagyon fontos volt az utánpótlásnevelés és az élsport támogatása. A Szlovénia, Horvátország és Ausztria szomszédságában lévő városban épülő csarnok lehetőséget ad arra, hogy a város a térség sportközpontjává váljon.

Kitért arra is, hogy a munkacsarnok-fejlesztési program a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) támogatásával valósulhatott meg. A klubokban zajló munka, az eddigi eredmények és sikerek azt mutatják, a sportág jó irányba halad - jelezte az államtitkár.

Elismerését fejezte ki, hogy Gódorné Nagy Mariann, a Lenti csapat, a GONA SZKKE vezetője nyerte el a Kézisek kézise címet a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda Szövetség közös szavazási akciójában.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke elmondta: az országban első ütemben 16 kézilabdacsarnok épül, ebből kettő Zala megyében. Hozzátette: az MKSZ a sportesemények lebonyolítása, a nemzeti válogatott menedzselése mellett kiemelt feladatának tekinti, hogy "kedvet csináljon a sporthoz", és ehhez megfelelő körülményeket biztosítson. Lentiben, az új arénában - mely a tervek szerint 2021 júliusában készül el - a gyermekek ideális környezetben kézilabdázhatnak, így minden adott lesz ahhoz, hogy a városban és a térségben mind több gyermek válassza a kézilabdát. Gódorné Nagy Mariann példája és az új aréna olyan lendületet adhat a környékbeli kézilabdaéletnek, amelyből a magyar kézilabda profitálhat - hangsúlyozta.

A csarnok minőségi előrelépést jelent a város sportolói, kézilabdásai számára - jelentette ki Horváth László, Lenti polgármestere.

Elmondta, hogy a kézilabdának komoly hagyományai vannak a városban. A női felnőttcsapat többször nyert megyei bajnokságot, a magasabb osztályba való feljutásnak a megfelelő színvonalú, a szövetség előírásainak megfelelő pálya hiánya szabott határt.

A kormányzati program keretében, az iskola melletti zöldterületen épülő, korszerű kézilabdacsarnok minden előírásnak megfelel majd. Az egyhektárnyi építési területet az önkormányzat térítésmentesen átadta az államnak, és vállalta a közművek kiépítését - jelezte.

Az 1725 négyzetméteres létesítmény típusterv alapján készül, az épületben többek közt 150 ülőhelyes nézőteret alakítanak ki kiszolgáló blokkokkal.

(MTI)