Szabó Tünde sportért felelős államtitkár mondott beszédet az élvonalbeli VBW CEKK Cegléd női kosárlabdacsapat új csarnokának ünnepélyes alapkőletételén.

Az Európa Kupában is szereplő együttesnek azért van szüksége új otthonra, mert a Gál József Sportcsarnok túlterheltsége miatt sok esetben nehézséget okoz a ceglédi sportszakosztályok teremigényének biztosítása.

A kivitelezés költségeinek kétharmadát a klub a TAO-rendszer révén nyerte el pályázat útján. A fennmaradó egyharmadot a lengyel VBW Polska légtechnikai cég adja, amely szakmai tudásával is segíti a projekt megvalósulását.

Kép letöltése

"Köszönet illeti a lengyel kormányt és a VBW Polskát, amiért az új ceglédi kosárlabdacsarnok építését anyagi támogatásukon túl szakmai tudásukkal, tapasztalataikkal is segítik" - hangsúlyozta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

"Cegléd nemcsak élsportolói támogatása iránt elkötelezett, hanem kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban találkozhassanak a testmozgás, a sport örömével" - tette hozzá az ünnepségen, amelyen jelen volt Jerzy Snopek magyarországi lengyel nagykövet, továbbá Grzegorz Bachanski, a lengyel és Szalay Ferenc, a magyar szövetség elnöke is.

A CEKK Csarnok - melynek energiaellátását 640 napelem biztosítja majd - nemcsak a sportolók és a sportszeretők otthona lesz, hanem a Várkonyi István Általános Iskola tanulói számára a mindennapos testnevelés helyszíne is.

(MTI)