Valamennyi feltétel biztosított a magyar sportolók jó szerepléséhez az első Európa Játékokon – hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság által szervezett sajtótájékoztatón, pontosan száz nappal a bakui nyitóünnepség előtt. Közlemény.
Simicskó István sportért felelős államtitkár kiemelte, rekordidő alatt készültek el a létesítmények az azeri fővárosban, ideje volt, hogy Európa is felismerje, szüksége van egy saját multisporteseményre és bízik benne, hogy az Európa Játékok betölti a neki szánt szerepet. „Semmi kétségem a felől, hogy a magyar sportolók hagyományainkhoz mérten szerepelnek majd Bakuban, egy évvel a riói olimpia előtt” – mondta az államtitkár.
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója elmondta, akár 16 sportág 200 magyar sportolója is megméretheti magát Bakuban, és valamennyien úgy tekintenek majd a játékokra, mint egy „miniolimpiára.” „Az Európa Játékokon tizenkét sportágának versenyei beleszámítanak a riói kvalifikációba, sőt akár kvótát is lehet szerezni. Ez önmagában garancia arra, hogy a mieink kellően felszívják magukat.”
A jelenlegi állás szerint 143 visszaigazolt kvótája (87 férfi és 56 női) van Magyarországnak, de ez a szám várhatóan 200-ra emelkedik a rajtig. A szakemberekkel, sportvezetőkkel együtt mintegy 300 fős magyar küldöttség utazik Bakuba. Az Európa Játékokon részt vevő mintegy 6000 sportoló 20 sportág 253 versenyszámában méri össze tudását. A multisportesemény rangját emeli, hogy tizenkét sportág küzdelme (pl.: asztalitenisz, judo, kerékpár, íjászat, taekwondo, sportlövészet, úszás, triatlon magyar érdekeltségű lehet) a riói kvalifikációba is beleszámít.
A versenyek 16 helyszínen zajlanak majd, amelyek közül négyet a játékok után elbontanának. Öt létesítményt – a 7000 fős tornacsarnokot, a BMX-eseményeknek helyt adó veloparkot, a 6000-es uszodát, a lőteret, valamint az új, 65 ezres bakui Nemzeti Stadiont kifejezetten az Európa Játékokra építették. Utóbbi a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon négy mérkőzésnek ad otthont.
A játékokat június 12. és 28. között rendezik az azeri fővárosban.
(Sportért Felelős Államtitkárság)