Szabó Tünde nagyon sikeresnek minősítette az első ütemét a HISZEK Benned! elnevezésű programnak, amelyet tavaly ősszel indított a sportért felelős államtitkárság az utánpótlás-nevelés és tehetséggondozás valamint a szabadidősport támogatása érdekében.

Kép letöltéseA sportállamtitkár a Zsigmond Király Egyetem szervezésében tartott előadását követően az MTI-nek elmondta: a szabadidősportos alprogramban 20 megyei jogú város adta be pályázati anyagát, hogy a helyi önkormányzatok számára előírt sportfeladatok meghatározott részéhez, kiemelten a helyi szinten megvalósítandó szabadidősport események lebonyolításához támogatást nyerjen. Hozzátette, a 20 pályázó közül 19 várossal kötött az államtitkárság támogatási szerződést, csaknem 100 millió forint értékben.

"A második alprogramban az államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségével (SOSZ) együttműködve olyan projektek támogatását tűzte ki célul, amelyek a tehetségkiválasztáshoz, tehetséggondozáshoz kapcsolódó feladatok megvalósítását szolgálják" - jelentette ki Szabó Tünde.

"Ilyen például a sportági toborzó események szervezése, a megnövekedett taglétszám következtében szükséges sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó kiadások, nevezési díjak ráfordításainak biztosítása" - ismertette a részleteket a sportért felelős államtitkár.

Hozzátette: nagy volt az érdeklődés a második alprogram iránt is. "Hatvanegy sportágban, 380 sportszervezet nyújtott be támogatási igényt összesen több mint 1,6 milliárd forint értékben" - fejtette ki.

Elmondta, hogy a támogatás terhére valóban elszámolható pályázott összeg ennél kisebb, mintegy 1,2 milliárd forint, "de még ez is többszöröse a program első ütemében biztosított támogatási keretnek, ami 150 millió forint."

(MTI)