Ironman Budapest 70.3 néven rangos nemzetközi triatlon viadalt rendeznek szombaton a fővárosban, amely a világkupa-sorozat hivatalos féltávú versenye. Simicskó István sportért felelős államtitkár szerint Magyarország ezzel az eseménnyel felkerült a triatlon világtérképére.

Uwe Weigert, a World Triathlon Corporation európai licenc események versenyigazgatója a csütörtöki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Ironmanre most először kerül sor Közép-Kelet-Európában.

"A helyszín tökéletes, biztos vagyok benne, hogy a verseny nagy siker lesz, sőt, a legjobb esemény idén Budapest életében" - jelentette ki az igazgató.

Simicskó István sportért felelős államtitkár szerint Magyarország ezzel az eseménnyel felkerült a triatlon világtérképére, amely egyben nagy felelősséget is jelent. Hozzáfűzte: bízik benne, hogy bizonyos értelemben mindenki győztes lesz, s a verseny hatására sok kisgyerek kezd majd el sportolni.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Kropkó Péter főszervező tájékoztatása szerint 57 országból közel 2000 versenyző indul a világkupán, 70 százalékuk külföldi, 44 százalék pedig még nem vett részt ilyen versenyen.

"Azon az útvonalon tudunk végigmenni, amely a vágyaimban is szerepelt" - fogalmazott Kropkó, aki hozzátette: Budapest közlekedését azért nem fogják teljesen felborítani. Kropkó a sajtótájékoztatón egy dudát adott át Szentes Tamás főpolgármester-helyettesnek, amellyel szombaton reggel Tarlós István főpolgármester indítja majd el a mezőnyt.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

A 9 órakor rajtoló verseny központja a Kopaszi-gátnál lesz, az úszást a Lágymányosi-öbölben rendezik meg, a kerékpározás útvonala az alsó rakparton vezet majd, de érinti a Lánchidat és a Budai Várat is, a futást pedig a Kopaszi-gát és a Műegyetem rakpart közötti szakaszon teljesítik a versenyzők. A triatlonosoknak 1,9 kilométer úszást, 90 kilométer kerékpározást és 21,1 kilométer futást, azaz összesen 113 kilométert, tehát 70,3 mérföldet - innen az elnevezés - kell egyhuzamban teljesíteniük. A budapesti világkupa összdíjazása 15 ezer euró, de Uwe Weigert szerint a résztvevőknek ennél fontosabb, hogy a magyar fővárosban értékes világkupa-pontokat gyűjthetnek, amelyek segítségével indulási jogot szerezhetnek a hawaii Ironmanre.

Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke kiemelte, hogy az Ironman hatására a kísérőkkel együtt több mint ötezer külföldi érkezik, akik összesen 30 ezer vendégéjszakát töltenek el itt, s ezzel több mint kétmilliárd forint bevételt hoznak az országnak. Az elnök az eddigi eredmények alapján 2014-et a magyar triatlon sikerévének nevezte. A budapesti versenyen szerinte a magyarok közül a nőknél a pár napja Svédországban ezüstérmet nyert Csomor Erika végezhet az élmezőnyben, a férfiak közül pedig az ausztriai vk-n hetedik Molnár Gergőtől, továbbá Flander Mártontól, Szabó Attilától, valamint Kiss Gyulától várható jó szereplés.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Elhangzott még, hogy az indulók között lesz Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó, egykori klubtársa, a szintén világbajnok lengyel Dariusz Michalczewski, Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó, Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezős, Gyenesei Leila öttusázó világbajnok, valamint számos élsportoló és közéleti személyiség.

Kiegészítő rendezvényként vasárnap 10 kilométeres Irongirl futóversenyt tartanak a hölgyek, valamint Ironkidset a gyermekek részére, továbbá a szervezők külön gondolnak a túlsúlyos férfiakra is. Ezeken kívül számos egyéb programmal, koncertekkel is várják a Kopaszi-gátra az érdeklődőket.

(MTI)