Már több mint félmillió versenyengedéllyel rendelkező sportoló van Magyarországon, akiknek több mint a fele utánpótlás korú.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI-nek kedden elmondta, a sportolók száma elérte az 501 ezer főt. Hozzátette: ez is azt mutatja, hogy a bevezetett sportágfejlesztési programok, az átgondolt utánpótlás-nevelési rendszer és az edzői életpályamodell nagyszerűen működik.

"A kormány, azzal, hogy kiemelten támogatott stratégiai ágazatként tekint a sportra, megteremtette ennek a létszámemelkedésnek és a sport eredményességének feltételeit. A kiemelt és a felzárkóztatási sportágak támogatási rendszere, az utánpótlás-nevelés átfogó támogatása, az edzői életpályamodell bevezetése, a Gerevich-ösztöndíj, a mindennapos testnevelés megvalósítása, a sportlétesítmények fejlesztése, a hazai rendezésű nemzetközi sportesemények és a szabadidősport támogatása mind hozzájárultak ehhez a 2011-hez viszonyított több mint 61 százalékos növekedéshez" - nyilatkozott Szabó Tünde.

Kiemelte, a 2011-es adatokkal összehasonlítva a látvány csapatsportágakban 72 százalék, a 16 kiemelt sportágban 31 százalék, a 20 felzárkóztatási sportágban csaknem 16 százalék, míg az egyéb sportágak esetében majdnem 87 százalékos az emelkedés.

"Az 501 354 versenyengedéllyel rendelkező sportolónak több mint a fele utánpótlás korú, ami azért is nagyon fontos, mert a magyar sport sikeres jövőjének záloga az utánpótlás-nevelés. A sportiskolai rendszer, a Héraklész- és a Sport XXI. programok, a képzési központok és a sportági akadémiák gyermekkortól 23 éves korig kísérik a fiatal versenyzőket és segítik összehangolni a tanulmányokat és a versenysportot" - hangsúlyozta az államtitkár.

Jelezte, az aktív sportkarrier utáni időszakra gondolva működik a Magyar Sportcsillagok-ösztöndíj program, a legeredményesebb sportolóknak járó olimpiai és a Nemzet Sportolója járadékrendszer.

"A cél továbbra is az, hogy a magyar társadalom sportoló nemzetté is váljon, folytatódjon a sportolói létszám emelkedése, mindehhez megfelelő sportinfrastruktúrát biztosítsunk. Így egyre többen választják a sportot, a rendszeres testmozgást gyermekek, fiatalok, felnőttek és az idősebb korosztály egyaránt" - jelentette ki Szabó Tünde.

(MTI)