Simicskó István sportért felelős államtitkár köszöntötte a Budapesti Nagy Sportágválasztó résztvevőit, ahol ez évben már több mint 100 sportágat lehetett kipróbálni a 15. alkalommal sorra kerülő rendezvényen.

„Nincs nagyobb öröm, mint több ezer gyermeket látni, akik ráadásul több száz sportág közül választhatnak” - mondta köszöntőjében a sportért felelős államtitkár, aki a sport ünnepének nevezte a sportágválasztó napját. „Nekem, mint sportért felelős államtitkárnak az egyik legfontosabb célom, hogy minél több gyermek sportoljon.” - tette hozzá Simicskó István. Az elmúlt néhány évben közel 100 ezer fővel növeltük az igazoltan sportoló gyermekek számát, 2018-ra szeretnék, ha ez a létszám meghaladná a félmilliót. – mondta el a célokról az államtitkár.

A Budapesti Nagy Sportágválasztóra szeptember 19-20 között kerül sor. Az idei év újdonsága a billiárd és a magyar fejlesztésű új sporteszköz, a teqball.

A Maglódi úti Merkapt Sportközpontban számos érdekesség várja az érdeklődőket, a rendezvényt a Magyar Kormány 5 millió forinttal támogatta.

(MTI)