„Triatlon rendezvények a következő generáció sportolóinak” címmel tartanak világkonferenciát Budapesten, ahol dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára a rendezvény nyitónapján köszöntőt mondott. A három napos konferenciát a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) és a Magyar Triatlon Szövetség közös együttműködésével rendezik meg Budapesten, 2017. február 24-26. között.

Dr. Szabó Tünde köszöntő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a sporton keresztül, mint a legnagyobb közösségformáló tevékenységben egyre nagyobb mértékben szükséges foglalkozni a környezetvédelem és fenntarthatóság kérdéseivel, amely hozzájárul a jövő generációjának élhetőbb jövő kialakításához, hiszen az érték- és közösségteremtő ifjúságba való befektetés mindig megtérül.

A kormány számára prioritás a jövő nemzedékek egészséges fejlődésének, nevelésének támogatása. „Úgy véljük, minden eszközzel törekedni kell arra, hogy biztosítsuk az egészséges életmód feltételeit, hogy egészséges nemzedékek nőjenek fel, egészséges fizikummal és szellemiséggel. A kormány a triatlont – másik 19 olimpiai és nem olimpiai sportággal együtt – olyan sportágnak tekinti, amely komoly szerepet vállal a magyar sport eredményességében, és ezzel együtt jelentős utánpótlás és szabadidős bázissal rendelkezik.”- mondta.

A konferencián a triatlon- és multisport versenyek fejlesztésére koncentrálva lehetőség van különböző hazai és külföldi vendégek előadásain, panel beszélgetéseken, valamint intenzív kurzusokon részt venni, ahol bemutatásra kerülnek többek között a sportolói élmény és tapasztalatszerzés fejlesztésének lehetőségei, versenyszervezői feladatok és fenntarthatósággal kapcsolatos kérdéskörök.

(EMMI)