Tizenhat ország 12 férfi és 9 női válogatottja, közel 400 sportoló vesz majd részt a budapesti Ludovika Arénában július 15. és 20. között sorra kerülő ülőröplabda Európa-bajnokságon.

"Minden idők egyik legjelentősebb magyarországi parasport eseménye előtt állunk, melynek jelentőségét emeli, hogy csapatsportról van szó, vagyis közösségteremtő ereje is óriási" - mondta a keddi sajtótájékoztatón Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. Kiemelte, hogy az eseményt 110 millió forintos költségvetéssel rendezik meg, melyhez 30 milliós támogatást ad az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportállamtitkársága.

"Az ülőröplabda fejlődő pályán van Magyarországon, és az Eb további lendületet adhat a sportágnak" - tette hozzá.

Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány stratégiai ágazatnak tekinti a sportot és célja, hogy nemzetközi versenyeket hozzon az országba, Budapestre.

"Ez kiemelten fontos az idén, amikor Budapest Európa sportfővárosa" - hangsúlyozta.

Kovács Ferenc, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke arról beszélt, hogy négy éve működik az ülőröplabda a szövetség égisze alatt.

"Nagy sportdiplomáciai siker az Eb megrendezése, mert közel tíz éve nem volt ilyen rangos paraesemény Magyarországon" - fogalmazott.

A házigazda Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) képviseletében Szarka Gábor főigazgató elmondta, hogy több rangos versenynek adott már otthont az akadálymentesített létesítmény, de az ülőröplabda Eb lesz az első mozgáskorlátozottak számára kiírt viadal, melyre itt kerül sor.

A sajtótájékoztatón a tokiói paralimpiáig szóló, a magyar paralimpiai csapat felkészülését segítő együttműködési szerződést írt alá az MPB és NKE.

Raska Gyula szövetségi kapitány az esélyekről az MTI-nek elmondta: "nagyon erős a mezőny, a férfiaknál sok válogatottban profi játékosok szerepelnek, a középmezőny elejének elérése bravúrnak számítana". Hozzátette: a nőknél esetleg az éremszerzés is összejöhet.

A mérkőzésekre a belépés ingyenes.

(MTI)