Kétmillió példányban kerül forgalomba az 50 forintos érmének a budapesti vívó-világbajnokság tiszteletére kibocsátott emlékváltozata, amelyet hétfőn mutattak be.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Vívószövetség (MVSZ) ünnepi eseményén Csampa Zsolt MVSZ-elnök emlékeztetett rá, hogy eddig öt világbajnokságot rendezett Magyarország, a mostani pedig abból a szempontból kiemelt fontosságú, hogy olimpiai kvalifikációs vb lesz, melyet különleges látványelemekkel igyekeznek a nézők számára igazán emlékezetessé tenni.

"Igyekszünk a nézőket a páston kívül is kiszolgálni, hogy elégedetten távozzanak majd a BOK Csarnokból" - mondta, egyúttal felidézte, hogy a 2013-as vb-re készített reklámfilm díjnyertes lett, a mostani pedig, melyet Szatmári András világbajnok kardvívó főszereplésével forgattak, már elnyerte a FIE-elnök Aliser Uszmanov tetszését.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy egy-egy hazai rangos sportesemény turisztikailag is hasznos az országnak, a sportolóknak pedig plusz erőt ad, hogy magyar közönség előtt mutathatják meg tudásukat.

"A budapesti világbajnokság rangját és méltóságát is emeli a most kibocsájtott érme. Ezzel is népszerűsíthetjük a sportágat és általában a magyar sportot. Fontos, hogy ez az érme az esemény hírét vigye, ugyanakkor a visszaemlékezésben is segít. Majd később, amikor a kezünkbe vesszük, eszünkbe juttathat egy szép találatot, vagy magát az esemény hangulatát" - tette hozzá.

A tematikus oldal tervezőjéről, Kósa Istvánról és a gyártási folyamatról készült kisfilm levetítése után Pataki Tibor, az MNB igazgatója felidézte, hogy 2017-ben a vizes-vb, tavaly pedig a jégkorong- és a birkózó-vb apropóján bocsájtottak ki emlékérmét.

A forgalmi emlékérmék névértékes oldala megegyezik a forgalomban lévőkével, míg a tematikus oldalon az adott eseményt örökítik meg. A vívó-világbajnokságra kibocsájtott érme tematikus oldalán egy párbajtőr összecsapás egyik klasszikus mozdulata, a tusadás pillanata elevenedik meg.

"A forgalmi emlékérmék kettős szerepet töltenek be, a mindennapi életben is találkozhatunk velük, a gyűjtők számára pedig nagy kincset jelentenek" - mondta az igazgató, aki hozzátette: azért esett a választás az 50 forintosra, mert elég nagy a felülete ahhoz, hogy a megörökítendő esemény látható, élvezhető legyen.

Az MNB Teátrumában rendezett hétfői esemény végén az érme díszcsomagolású tiszteletpéldányát vehette át Pataki Tibortól Szabó Tünde, Csampa Zsolt, Kósa István, valamint a bő két hete véget ért düsseldorfi Európa-bajnokságon bronzérmes párbajtőrcsapat négy tagja, Rédli András, Siklósi Gergely, Berta Dániel és Koch Máté, az ugyanott egyéniben hetedik Andrásfi Tibor, továbbá Nagy Dávid, aki a vb-n egyéniben indul és Szekeres Pál olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó.

"Nagy megtiszteltetés, hogy érmén szerepelhet a sportág, a szakág. Bízom benne, hogy ezt a gesztust a világbajnokságon érmekkel tudjuk majd megköszönni" - mondta a csapatban világ- és Európa-bajnok, olimpiai harmadik, egyéniben Eb-győztes Rédli.

A forgalomba nem került verdefényes érmékhez a gyűjtők a magyar Pénzverő Zrt. éremboltjában juthatnak hozzá, illetve díszcsomagolásban a világbajnokság helyszínén is kaphatók lesznek.

(MTI)