2020 végére a kormány a megmaradt 13 nagy létszámú gyermekvédelmi otthont is bezárja - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.

A gyermekvédelmi szakellátás legfontosabb feladata, hogy a 23,5 ezer állami gondozásban élő gyermek valóban életre szóló esélyt kapjon - mondta Czibere Károly egy regionális gyermekvédelmi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón. Hozzátette: ennek legfontosabb eszköze a közösségbe ágyazás.

Az elmúlt négy évben sikerült elérni, hogy 12 évnél fiatalabb gyermek ne kerüljön nagy gyermekotthonba, hanem nevelőszülőknél helyezzék el őket - tudatta a politikus.

Az államtitkár hangsúlyozta, a gyermekek boldogságára és biztonságára épül a jövő Magyarországa. Ezért a kormány minden eszközzel fejleszti a gyermekeket segítő és támogató rendszereket.

Ezek közöl kiemelte a családtámogatási rendszer folyamatosan bővítését, melynek köszönhetően ma Magyarország - GDP arányosan - az OECD átlagának kétszeresét költi a családok támogatására.

Czibere Károly a felzárkóztatáspolitika területén tett lépések között említette a három év alatti gyermekek és édesanyjuk számára napközbeni szolgáltatásokat nyújtó Biztos kezdet gyermekházak rendszerének bővítését, az három év felettiek óvodáztatásának kötelezővé tételét, az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztését, valamint azt is, hogy az első kilenc évfolyamban valamennyi diák ingyen kapja a tankönyveit. Hozzátette: bővítik az iskolai eredményességet javító, a lemorzsolódást csökkentő tanodahálózatot is.

A gyermekjóléti központok számát négyszeresére növelték, így ma minden járásban működik ilyen. A gyermekvédelmi jelzőrendszernek köszönhetően - mellyel már a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók számára is kötelező az együttműködés - időben észlelhetők a gyermekek veszélyeztetésének, elhanyagolásának, bántalmazásának jelei - közölte a politikus.

A 2018-as tanévkezdettől minden járásban kötelezővé válik az iskolai és óvodai szociális munka, az új szolgáltatáshoz a kormány 5,6 milliárd forintot biztosít - tudatta az államtitkár.

2018-ban 16 százalékkal emelik a gyámhatóságnál dolgozók ügyintézők, 30 százalékkal a gyermekjogi képviselők és 10 százalékkal a gyermekvédelmi szakértői bizottságokban dolgozók létszámát. Mintegy harminc százalékkal - 630-ról 800-ra - bővítik a speciális szükségletű gyermekek számára biztosított férőhelyeket - mondta Czibere Károly.

Az államtitkár kitért arra is, az ágazatban az elmúlt négy évben 50 százalékkal növekedtek a bérek, a 2013-as 143 ezer forintos átlagról 212 ezer forintra. A folyamat folyatódik, jövőre az átlagbér 230 ezer forint lesz.

(MTI)