A kormány célja, hogy az állami gondozásban élő gyermekek ne több százfős lelketlen állami intézményekben, hanem lehetőleg családban, vagy legalább családiasabb és jobb körülmények között nőjenek fel.
Ezért szeretnénk elérni, hogy 2019-re tömegszerű intézményekben már ne legyen gyermekvédelmi gondoskodás, illetve azt is, hogy a 12 év alatti gyermekek ne állami gondozásba, hanem örökbefogadásra vagy nevelőszülőkhöz kerüljenek. Emiatt a következő években megszűnnek a nagy, zsúfolt, korszerűtlen gyermekotthonok, azokat kiváltják kisebb lakásotthonokra. Ez a kiváltási folyamat most eléri Fóti Károlyi István Gyermekközpont is, az intézmény 2018 közepén megszűnik.
A kormány szakít azzal az 1950-es évekből származó gyermekvédelmi szemlélettel, miszerint az állami gondozottak számára az a megoldás, ha a társadalomtól elszigetelten, egy külön társadalmat hoznak létre. Az ilyen elszigetelődés és intézményi körülmények számos problémát okoznak. Az elmúlt időszakban kiderült, hogy a tömeges intézményekben sajnos a gyermekek sérelmére szexuális visszaélések, bántalmazások és kegyetlenkedések is történtek.
A kormány több változást indított az állami gondozásban élő gyermekek védelmében. Az első és legfontosabb a változás az örökbefogadások egyszerűsítése, amelynek köszönhetően az utóbbi években folyamatosan nő az örökbefogadott gyermekek száma. A második változás, hogy ma már törvény garantálja, hogy az állami gondozásban élő 12 év alattiak nem állami intézménybe, hanem nevelőszülőhöz kerülnek. Ennek köszönhetően a három év alatt 70%-ról 90%-ra nőtt a nevelőszülőnél lévő gyermekek aránya, ma már közel 10 ezer gyermek él nevelőszülői családokban. A negyedik változás, hogy ma már vonzóbb nevelőszülőnek lenni, mert a nevelőszülők 2014-től foglalkoztatási jogviszonyba kerültek, és munkájukért ma már háromszor-négyszer annyi díjat kapnak, mint négy éve. A kormány idén 500 millió forintot fordít a nevelőszülők ingyenes képzésére. A harmadik változás, hogy a kormány szigorítani kívánja a gyermekvédelmi szabályokat a bentlakásos otthonokban, az erről szóló törvényjavaslat már a parlament előtt van. Például jobban át lesznek világítva a gyermekvédelmi intézmények vezetői, súlyos, több gyereket is érintő esetekben pedig kríziskezelő szolgáltatást is nyújtanak a szakemberek. A negyedik fontos változás, hogy tömeges intézményeket, felváltják a családiasabb lakásotthonok, mert a szülő nélkül felnövő gyermekek akkor kapnak igazi életkezdési esélyt, ha integrálják, befogadják őket a társadalomba. Ez a kiváltási folyamat kezdődik meg Fóton is. A jelenleg a fóti gyermekközpontban lévő 87 fő gyermekekről és az ott lévő 150 dolgozóról gondoskodni fog az állam. A speciális gondozást igénylő gyermekek (32 fő) Zalaegerszegre és Kalocsára kerülnek. A tartósan beteg, fogyatékos és három évnél fiatalabbak ellátása (összesen 24 gyermek) Hatvanban folytatódik kisebb, családiasabb lakásotthonokba. Kiemelt figyelmet fordítunk az ott dolgozók továbbfoglalkoztatására is a szociális, gyermekvédelmi ágazatban.
(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)