A kormány ismeri és elismeri a szociális ágazatban dolgozók hősies és elkötelezett munkáját, és tovább dolgozik a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozók életpályájának bevezetésén - közölte a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Czibere Károly a szociális ágazatban dolgozók péntek délutánra meghirdetett demonstrációjával kapcsolatban ismertette a kormány álláspontját. Arról beszélt, a kormány célja, hogy mind anyagilag, mind pedig erkölcsileg megbecsülje, elismerje az ágazatban dolgozók munkáját.

Közölte, tavaly, az idén és jövőre összességében mintegy 60 milliárd forinttal nő a szociális szférában dolgozók bére, részben a tavaly bevezetett bérpótlékkal és az idén júliustól bevezetendő bérkiegészítéssel együtt.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Emlékeztetett, 2014-ben vezették be - az évi 12 milliárd forint összegű - bérpótlékot, ezt, ahogy idén is, jövőre is biztosítják, továbbá az idén júliustól bérkiegészítést is kapnak az ágazatban dolgozó szakemberek. Ez utóbbira idén 7,6, jövőre pedig 15,3 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésben.

Arra hívta fel a figyelmet, a mintegy 60 milliárd forint teljes egészében külső forrás, ez azt jelenti, hogy nem az ágazaton belülről csoportosították át a béremelésre szánt összeget.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Közölte azt is, a béremelés valamennyi fenntartóra vonatkozik, tehát azt az önkormányzati, a civil és egyházi intézményekben dolgozó szakemberek is megkapják.

Azt hangoztatta, a kormány igyekszik megbecsülni az ágazatban dolgozókat, és elszántak abban, hogy a megkezdett munkát folytassák. Ezzel összefüggésben jelezte azt is: kedden újra üléseznek a szociális életpálya elemeit kidolgozó munkacsoportok.

(MTI)