Az eddigi eredmények egyértelműen a romák integrált oktatása mellett szólnak, ezért a kormány elkötelezett mellette - mondta Czibere Károly, a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Az Andrássy Egyetem és a Hanns Seidel Alapítvány által A romák magyarországi integrációjának problémái - oktatáspolitikai kérdések címmel rendezett nemzetközi konferenciáján az államtitkár kiemelte: hosszú távú stratégia keretében kell megoldani a romák integrációjának, oktatásának kérdését, és ez nem kizárólag a roma családok, az iskolák vagy a helyi közösségek, hanem az egész nemzet közös ügye.

A kormány továbbra sem lát más megoldást, mint az integrált oktatást, nevelést, ezért folytatni fogják az ebbe az irányba tett lépéseket - közölte Czibere Károly.

Az államtitkár kifejtette: hosszú távú építkezésre van szükség, meg kell vizsgálni, hogy miként lehet például beavatkozni a városokban, ahol a szabad iskolaválasztás a szegregációt mozdíthatja elő. Magyarországon már nem a nulláról kell kezdeni a munkát a romaintegrációt illetően az oktatásban, mert már vannak sikerek, eredmények. Azt kell megfigyelni, hogy mely programok bizonyultak eredményesnek. Értékelni kell ezeket a projekteket, majd a bevált megoldásokat rendszerszinten is el kell terjeszteni - mondta.

Mivel a romaintegráció kérdése az egész közvéleményt érdekli, a kormány igyekszik minden fórumot felhasználni a párbeszédre, a vitákban való részvételre, mert ez segíthet abban, hogy továbbléphessenek. Úgy látja, a mostani konferencia is termékeny eszmecserére ad lehetőséget ebben a fontos témában - fejtette ki Czibere Károly.

Masát András, az Andrássy Egyetem rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy a párbeszéd segíti, de nem helyettesíti a hatékony cselekvést, márpedig egy ilyen lényeges kérdésben lépéseket kell tenni. Mindenkinek az áll érdekében, hogy megtalálják a legjobb megoldásokat - mutatott rá.

Fixl Renáta, a Hanns Seidel Alapítvány budapesti képviseletének megbízott vezetője hangsúlyozta: az oktatás, a képzés a felemelkedés kulcsa a romaintegráció esetében is. A sok nehézség ellenére a sikerekről is beszélni kell - tette hozzá.

Ellen Bos, az Andrássy Egyetem professzora azt mondta, hogy a romák integrációja az egyik legfontosabb társadalompolitikai kihívás Magyarországon és a szomszédos országokban. Jellemző azonban, hogy sokat beszélnek a problémákról és keveset arról, hogy vannak sikeres projektek is ezen a területen - vélekedett.

(MTI)