A kormány elkötelezett a tanodák működtetése mellett, az idén már 275 tanoda kezdi meg a tanévet országszerte - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn a Hajdú-Bihar megyei Sápon, a helyi tanoda tanévnyitó ünnepségén.
Czibere Károly kiemelte, tudatos, folyamatos fejlesztés eredménye az, hogy a korábbi 178-ról 275-re nőtt a tanodák száma.
"Minden eszközzel azon vagyunk, hogy fejlesszük ezt a szolgáltatást, hogy megtörjük azt a gondolkodást, hogy a hátrányos helyzet eleve elrendel sorsokat" - fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, a tanulók a bizonyítékai annak, hogy van esély kitörni a hátrányos helyzetből, van esély a hátrányok kompenzálására, a tehetség kibontakozására.
Szólt arról, hogy befogadó és méltányos neveléssel lehet biztosítani azokat az alapokat, amelyekre a későbbiekben lehet építkezni, ez pedig befektetés a jövőbe.
Elmondta, a tanodák működtetésére az idén 7,5 milliárd forint áll rendelkezésre, míg a szakmai munkára 4 milliárd forint. Beszámolt arról, hogy az alsó tagozatot is sikerült bevonni a tanodai programba, a korábbi években csak a felső tagozatosok számára nyílt a részvételre lehetőség.
Czibere Károly közölte, 2019. január 1-jétől hazai költségvetési forrásból fogják folytatni a tanodai munkát, ezzel is bizonyítva azt, hogy a kormány elkötelezett a tanodák működtetése mellett.
Vitányi István országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a bihari térség halmozottan hátrányos helyzetének megszüntetése szellemi vonalon nehezebb és hosszabb időt vesz igénybe. A tanodák ennek leküzdésére jöttek létre, eredményes működésük és hasznosságuk vitathatatlan - jelentette ki.
Tóthné Egri Erzsébet, a most folyó sápi tanodai program projektmenedzsere ismertetett egy korábban - 2009 és 2011 között - lezajlott programot, amelyben harminc tanuló vett részt; közülük kilencen érettségiztek, tizenhárman szakmát szereztek, négyen pedig jelenleg is tanulnak.
Az idén kezdődött helyi tanodai programra 18 millió forintot nyertek el, amit a tanoda működtetésére fordítanak. A helyiséget az önkormányzat biztosítja. Az esélyegyenlőség biztosítása mellett a program célja, hogy visszaszorítsák a lemorzsolódást 30 felső tagozatos diák esetében - mondta.
(MTI; kormany.hu)