A mai sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a szociális területen dolgozók bére nem 14 százalékkal, hanem több mint a duplájára nőtt az elmúlt 10 évben. 2010-hez képest a szociális átlagbér 137 ezer forintról 296 ezer forintra emelkedett a polgári kormányok alatt.

Az utóbbi időszakban, öt éven keresztül az anyagi megbecsülés jeleként folyamatosan többet kaptak kézhez a területen dolgozók. 2014. január 1-jével a kormány 12 milliárd forintos bérpótlékot vezetett be a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, 2015. július 1-jével pedig kiegészítő pótlékban részesültek a szakmai munkakörben, valamint a hosszú évek óta a szakmában dolgozók.

A minimálbér és a garantált bérminimum 2017-es és 2018-as emelése mellett a magasabb iskolai végzettségűek és a régebben a pályán dolgozók fizetése tovább nőtt, erre újabb 9 milliárd forintot fordított a kormány. 2020. január 1-től pedig további 14 százalékkal több bért kapnak az ágazati összevont pótlékra jogosult kollégák. Az intézkedés 84.000 állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézményben dolgozót érint, akiknek átlagosan 30 ezer forinttal nőtt idén a bruttó bérük.

(EMMI)