A kormányzat alapvetően nem a hajléktalanellátó-rendszer fejlesztésére, hanem a kríziskezelésre és a reszocializációra kívánja helyezni a hangsúlyt a jövőben - erről Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt pénteken egy budapesti sajtóbeszélgetésen.

Olyan megoldásokat kívánnak majd támogatni és ösztönözni, amelyek javítanák a hajléktalanok foglalkoztatási esélyét és az albérletbe kerülést - mondta Czibere Károly, megjegyezve, hogy az országban 200-300 ezer lakás áll üresen.

Hangsúlyozta: a hajléktalanellátásból való kivezető utak megteremtése a cél. A forrásokat 2016-tól főként kríziskezelésre és reszocializációra, a rászorulók társadalomba visszavezetésére fordítanák - mondta Czibere Károly.

Szavai szerint a programoknak köszönhetően már több száz hajléktalan kerülhetett albérletbe.

Czibere Károly közölte azt is, január elsejével megoldódott az a korábbi probléma, hogy hajléktalan emberek naponta csak egy nappali szolgáltatást vehettek igényben. Elmondta, a hajléktalanok ellátására fordított múlt évi működési támogatás 8,2 milliárd forint volt. Ez nem tartalmazza a fejlesztésekre, integrációs programokra fordított hazai és uniós forrásokat.

(MTI)