Archaikus hagyománnyal és megújulásra képes modernséggel, jelentős kulturális kifejezőerővel a magyar cigányság kultúrkincse magyar, de egyben európai kulturális erőforrás - jelentette ki Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára Brüsszelben csütörtökön.
A brüsszeli Balassi Intézet által szervezett Roma Kulturális Est megnyitóján az államtitkár hangsúlyozta Magyarország elkötelezett a roma kulturális örökség megbecsülése és gyarapítása mellett.
Elmondta, Magyarország nemzeti felzárkózás-politikai koncepciója a rendszerváltást követen már hat évvel komoly véleményformáló erővé vált Európában. A magyar stratégiai elképzelések hatására - amely a felzárkózás-politika alapját, az európai roma keretstratégiát adta - számos európai ország alkotta és alkotja meg saját nemzeti szakpolitikai metódusát.
Arra emlékeztetett, hogy Magyarország 2012-ben, Európában elsőként vezette be a Nemzeti Alaptantervbe a roma kultúra és történelem oktatását. A kormányzati erőfeszítés eredményeképpen a közelmúltban megduplázódott a roma fiatalok száma a hazai felsőoktatásban - tette hozzá.
"Tanulnunk kell magunkról, egymásról és egymástól. Ennek a tanulásnak pedig egész életen át el kell kísérnie bennünket" - fogalmazott az államtitkár.
Vitézy Zsófia, a brüsszeli Balassi Intézet igazgatója elmondta, a roma kultúra világnapja alkalomból harmadszor rendezik meg Brüsszelben a magyar roma kultúrát népszerűsítő Roma Kulturális Estet.
(MTI)