A társadalom olyan közös hajó ácsolásában érdekelt, amelyik mindenkinek lehetőséget biztosít a kihívások leküzdésére - fogalmazott a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár vasárnap Debrecenben.
Czibere Károly a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat tanévnyitóján hangsúlyozta: a szakkollégiumoknak és az egyházaknak a "közös hajóépítésben" fontos küldetésük, hivatásuk van, akárcsak a roma értelmiségnek. A cigányság nem zárkózhat be a saját világába, nyitnia kell, bele kell szólnia a közös ügyekbe, hallatnia kell a hangját - tette hozzá.
A roma szakkollégiumi hálózatnak fontos feladata a társadalomban gyakran tapasztalható pesszimizmussal szemben a bátorítás, a remény felmutatása. Az államtitkár szerint a tanévnyitón jelen lévő diákok annak a bizonyságai, hogy lehet másfajta utat is választani, máshogyan élni.
Azt mondta, a szakkollégiumok tanárai, tanulói olyan közösséget alkotnak, amelyik képes felmutatni másoknak is, hogy minden élet számára van menekülés. Az egyházaknak az is szerepük, hogy ne hagyják ennek a közösségnek a szétesését, munkájukkal segítsék a szakkollégiumok "összekapaszkodását" - fogalmazott Czibere Károly.
Az államtitkár jelezte azt is, hogy a kormány roma felzárkóztatási politikája "a régi determinációktól és megkötözöttségektől megszabadulva" új távlatokba emelkedhet, és a jövőben az előző időszak eredményein alapuló programokat tudnak majd indítani.
(MTI)