Az Országgyűlés alelnöke szerint a társadalmi szolidaritás eszméje és a szociális munka iránti igény egyidős az emberrel. Latorcai János a szociális munka napja alkalmából kedden a Parlamentben köszöntötte az ágazatban dolgozókat és köszönetet mondott tevékenységükért. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára azt hangoztatta, hogy a szociális munkához folyamatos erőfeszítésekre van szükség.

Latorcai János hangsúlyozta: az elesettek, a betegek támogatása széleskörű társadalmi összefogást igényel, és még a legfejlettebb társadalmakban is lesznek mindig olyanok, akik - anyagi és emberi támasz nélkül maradva - rászorulnak mások támogatására.

A kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: az ő felkarolásuk és támogatásuk mindannyiunk felelőssége. "A szociális munka akár hivatásos, akár önkéntes, az egyik legnemesebb munka a világon, valódi szolgálat", amelyhez elhivatottság és áldozatvállalás is szükséges - méltatta az ágazat dolgozóit.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Ezeket az értékeket több mint két évtizede ünneplik a világban - emlékeztetett Latorcai János, megemlítve: az Országgyűlés 2016-ban döntött arról, hogy november 12-ét a szociális munka napjává nyilvánítja, ezen a napon munkaszüneti napot tartanak az ágazatban dolgozók.

Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta azt is, hogy az ágazatban dolgozók a rászoruló emberek mellett a társadalmi kohéziót és az integrációt is segítik.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára kiemelte: a szociális gondoskodáshoz az állandó erőfeszítésekre van szükség, és "ezen a területen befejezni a munkát nem lehet, csak abbahagyni".

"A szociális munka mindig is a közösségért tett munka lesz" - hangoztatta.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Az államtitkár hozzátette: a polgári kormány 2010 óta a területen már számos erőfeszítést tett, ugyanakkor - mint fogalmazott - "azt is tudjuk, hogy számos erőfeszítésnek van még helye".

Kiemelte, az ágazatban az átlagbér 2010 óta 84 százalékkal emelkedett, és van lehetőség további béremelésre. Kitért arra is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedésével járó többletkiadásokat továbbra is átvállalja a kormány az önkormányzati, egyházi és civil fenntartású szociális intézményektől.

"Soha nem lehet ez a terület állami monopólium" - mondta a politikus, az egyházakkal és a civilekkel végzett közös munka fontosságát hangsúlyozva. Ezen a ponton Fülöp Attila azt is kijelentette: meggyőződése, hogy soha nem lehet a szociális terület a hangoskodás és sztrájk terepe, mert azt mindig is közösségépítés jellemezte.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Az eseményen a Szociális munkáért-díjat tíz, Pro Caritate-elismerést tizenegy, a Szent Kristóf a Gyermekekért díjat három, az Esélyteremtésért-díjat két szakember és intézmény vehette át, miniszteri elismerő oklevelében tizenegy ágazati dolgozó részesült.

A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg csaknem 100 ezren dolgoznak.

(MTI)