Január elsejétől változott a lakóingatlan átalakításához kapcsolódó akadálymentesítési támogatás összege és igénybevételének lehetősége is. A támogatást már nemcsak egyszer lehet igényelni, hanem tízévente újra, összege pedig az eddigi 150 ezerről január elsejével 300 ezer forintra nőtt.
Több támogatást kapnak idén a fogyatékos embereket segítő szervezetek is. A 2016-os évre vonatkozó költségvetési törvény alapján idén 1,2 milliárd forinttal emelkedett a támogató szolgáltatásokra és közösségi ellátásokra szánt összeg.
A kormány első körben tavaly ősszel 45 millió forinttal, majd idén januárban 340 millió forinttal emelte a támogatási összeget. A támogató szolgálatok munkája elengedhetetlen ahhoz, hogy a fogyatékossággal élők esélyt kapjanak az autonóm, önálló életre, ne szoruljanak be az otthonukba és szigetelődjenek el a társadalomtól. A szolgálatok alapvetően két feladatot látnak el: a fogyatékossággal élők szállítását és otthoni gondozását.
A fogyatékossággal élő emberek számíthatnak a kormányra, hiszen a fogyatékos emberek ügye a társadalom közös ügye. Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága a fogyatékosságügy területén intenzív párbeszédre törekszik a szakmai szervezetekkel. Tavaly megalakult a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság, amely rendkívül fontos koordinatív fórum a fogyatékosságügynek az ágazatok közötti egyeztetésben és párbeszédben.
Az Országgyűlés tárgyalta az Országos Fogyatékosságügyi Programot és a pártok egyöntetűen elfogadták a 2015-2025. évekre szóló hosszú távú stratégiát. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a fogyatékos személyek szociális ellátásaira szánt támogatás minden intézményi forma esetében.
(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)