Az egyházak természetes, több száz, több ezer éve végzett feladata a szociális munka - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára a Katolikus Karitász szenvedélybeteg-segítő szolgálata, a RÉV fennállásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Fülöp Attila arról beszélt: az egyházak már akkor odaálltak a legelesettebbek mellé, amikor erre a munkára még nem volt jogszabály, nem volt uniós támogatás és nem volt nyugdíjbiztosító.

Ezért a munkáért köszönet illeti őket, és a magyar kormány mindig támogatni fogja az államtól átvállalt szociális munkájukat. Az államtitkár kitért arra: az a 100 ezer ember, aki a szociális szférában és a gyermekvédelemben dolgozik, nem "távolról szurkol", hanem megfogja a bajban lévő emberek kezét.

Ezt teszik a RÉV munkatársai is, nem kérdezve, hogy hány alkalommal kell segíteniük valakinek, amíg meggyógyul. Minden nap elindulnak a bizonytalanságba, és többnyire nem a fényes eredményekért, hanem az emberi túlélésért küzdenek - fogalmazott Fülöp Attila.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke köszöntőjében kiemelte: a RÉV munkatársai Isten nevét sokszor ki sem ejtve építik Isten országát. Azt kívánta, "érezzék mindig kiválasztottaknak magukat", és tapasztalják meg minél gyakrabban, hogy munkájuk nyomán megújul az élet.

Isten az embert mindig meg akarja váltani, ezért küldte el fiát, aki meghalt az emberekért a kereszten, és ma is mindig "küld valakit, aki új utat mutat nekünk" - mondta a Katolikus Karitász elnöke.

Hoffmann Tamás (Fidesz), a XI. kerület polgármestere megköszönve a kerület és a RÉV 25 éves együttműködését hangsúlyozta, hogy negyed század alatt sokat változtak a feladataik. Példaként említette, hogy az alkohol- és kábítószer-függőség mellett súlyos problémává vált a játékfüggőség is, amely egyre több, sokszor rendezett körülmények között élő fiatat érint.

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese felidézte: a Katolikus Karitász szenvedélybeteg-segítő szolgálatát 1994-ben alapította a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia német mintára. Az első központ Budapesten alakult, majd további hét városban hoztak létre segítő csoportot.

A RÉV nem orvosi hanem pszichoszociális segítséget nyújt szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak, emellett munkájuk fontos része a prevenció - tette hozzá.

(MTI)