Az idén is elindítja a kormány az 50 millió forintos keretösszegű roma kulturális pályázatot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az MTI-vel.
Czibere Károly a nemzetközi roma nap alkalmából elmondta: a kormány kiemelten kíván támogatni minden olyan kezdeményezést, amely a roma kultúra megismerésére irányul, ezért indították útjára ötödik alkalommal a roma kulturális pályázatot.
Kifejtette: a pályázat keretösszege 50 millió forint, beadási határideje április 20-a; két célja van, az egyik, hogy a roma művészek bemutathassák alkotásaikat a többi közt kiállításokkal, irodalmi, zenés estekkel, filmbemutatókkal, táncelőadásokkal, a másik pedig, hogy lehetőséget biztosítson kulturális események, fesztiválok, roma napok, ünnepségek támogatására.
Czibere Károly hozzátette: úgy gondolják, ezek a programok több célt is megvalósíthatnak; egyrészt közelebb hozhatják a többségi társadalomhoz a romák művészetét, meg tudják mutatni, hogy "milyen kincsek rejlenek" a roma kultúrában, és átélhetővé tudják tenni ezeket a többségi társadalom számára, ezáltal erősítve az összetartozás és a közösségteremtés kultúráját.
Felhívta a figyelmet: a roma kultúra régóta szerves része a magyarnak, sőt, érvényessége "nem áll meg" a Kárpát-medence határainál, alkotásai egyetemes értékeket is közvetítenek. Rá kell irányítani a figyelmet arra is, hogy nagyon sok fiatal roma művész él jelenleg is az országban, és gazdagítja a magyar kultúrát - mondta az államtitkár, hozzátéve: a roma kultúrával kapcsolatban nemcsak a képzőművészetet, hanem egyebek mellett a gasztronómiát és az öltözködés jelentőségét is ki kell emelni.
Czibere Károly szerint a roma kultúrát "a maga varázslatos sokszínűségében" kell bemutatni a többségi társadalomnak, mert ez egyszerre erősíti a romák identitását és a többségi társadalom elfogadását, "a közös út építését".
Az államtitkár kitért arra is, hogy pénteken rendezik a Cigánykerék - Roma értékek fesztivált, amelynek üzenete - fogalmazott -, hogy legyen egy kiemelt nap, amelyen a roma kultúra jelentőségére hívják fel a figyelmet azért, hogy ez a figyelem megmaradjon az év többi napján is.
A nemzetközi roma napot minden évben április 8-án tartják annak emlékére, hogy 1971-ben Londonban e napon rendezték meg a romák első világkongresszusát, amelyen elfogadták a roma nép zászlaját és himnuszát.
(MTI)