Az informatika az akadálymentesítés új korszakát nyithatja meg azzal, hogy korábban elérhetetlennek gondolt segítségnyújtási formákat tesz lehetővé a fogyatékossággal élőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.

Fülöp Attila az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) szakmai napját megnyitó beszédében hangsúlyozta, a kormány arra törekszik, hogy valódi és tartalmas segítséget biztosítson a fogyatékossággal élőknek, ennek érdekében pedig rendszeresen egyeztet az érintett érdekvédelmi szervezetekkel.

Emlékeztetett, a kormány a Széchenyi 2020 programon keresztül 4 milliárd forintot biztosít ezeknek a szervezeteknek, hogy javaslataik alapján tudják segíteni saját célcsoportjaikat az infokommunikáció és az akadálymentesítés területén. Mindez magában foglalja a ma fellelhető okos eszközök használatát, illetve azok informatikai támogatását - tette hozzá Fülöp Attila.

Az államtitkár rendkívül fontosnak nevezte az AOSZ DATA projektjét, amely - a társszervezetek ide kapcsolódó programjaihoz hasonlóan - leginkább azzal segíti az autizmussal élők mindennapjait, hogy könnyebbé teszi a másokkal történő kommunikációt. E nélkül ugyanis elképzelhetetlen a társadalmi beilleszkedés, illetve elfogadás - mondta.

A rendezvényen Fülöp Attila, valamint Kővári Edit, az AOSZ elnöke és Egle Botond ötletadó átadta a Senpai-díjakat, amelyeket minden évben olyan emberek és szervezetek vehetnek át, akik segítő szándékkal, befogadóan fordulnak autista embertársaik felé, segítik és támogatják őket céljaik elérésében.

(MTI)