Mintegy harminc százalékkal bővítik a gyermekvédelmi szolgálatok speciális szükségletű gyermekek számára biztosított férőhelyeinek a számát - mondta Czibere Károly Békéscsabán.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Iránytű - Otthon a gyermekekért elnevezésű projekt nyitórendezvényén elmondta, a jelenlegi 600-ról csaknem 800-ra nő a férőhelyek száma. Emellett a jövő évi költségvetésben biztosítják a forrását annak is, hogy a hetven-nyolcvan, speciális szükségletű gyermekekkel foglalkozó csoporthoz további egy munkatársat lehessen felvenni - emelte ki, hozzátéve, így ötről hatra nő az egy-egy csoporttal dolgozó szakemberek száma.

Kép letöltéseFotó: Lehoczky Péter/MTI

Az államtitkár közölte: tíz százalékkal növelik jövőre a gyerekek elhelyezéséről döntő szakértői bizottságok létszámát, emellett húsz százalékkal a gyámhivatali ügyintézők számát annak érdekében, hogy a bürokrácia miatt ne lassuljon le a gyerekek elhelyezésének folyamata, továbbá harminc százalékkal emelik a gyermekjogi képviselők számát.

Czibere Károly szerint így a speciális szükségletű gyerekekre is kiemelt figyelem jut a gyermekvédelmi hálózaton belül, csökkentik a zsúfoltságot, növelik a kapacitást, országosan javítják az elhelyezési esélyeket, az elhelyezési és a munkakörülményeket.

Kép letöltéseFotó: Lehoczky Péter/MTI

Hangsúlyozta: a gyermekvédelem nem akkor működik jól, ha az ellátási minimumfeltételeket nyújtja, hanem ha valódi életkezdési esélyt nyújt a gyerekek számára.

A kormány ennek érdekében szélesítette a nevelőszülői programot, így a 12 év alatti gyerekeket már csak nevelőszülőknél helyezik el. Elindult a napokban a régi, nagy lakásotthonok bezárásának utolsó köre is, 5,8 milliárd forintból 2020 elejére biztosítják, hogy korszerű lakásotthonokban helyezzék el a gyerekeket - emlékeztetett az államtitkár.

Kép letöltéseFotó: Lehoczky Péter/MTI

Sziszák Katalin, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője az MTI-nek elmondta: Békéscsabán 160 millió forintból egy új, három lakóegységből álló, 20 férőhelyes épületet építenek, ahol különböző pszichés problémákkal küzdő fiúk nevelését látják majd el 2019 elejétől. Az európai uniós forrásból felépülő új egység felvételi körzete országos lesz.

Hozzátette: jelenleg 200 fogyatékos gyermek ellátását tudják biztosítani, három - nyolc férőhelyes - lakásotthont biztosítanak a speciális nevelési igényű gyerekeknek és 707 férőhelyük van a gyermekvédelmi ellátásban részesülők számára. Utóbbiból 550 gyerek 125 nevelőcsaládban él Békés megye 32 településén - mondta.

Kép letöltéseFotó: Lehoczky Péter/MTI

Benedek István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgató-helyettese az ünnepélyes alapkőletételt megelőzően elmondta, a beruházással 22 új munkahely jön létre Békéscsabán. Az új helyszínen 6-8 fős csoportokban biztosítják a fiúk számára a szocializációt és a reszocializációt, a rehabilitációt, az egészséges személyiségfejlődést, így a gyerekek stabil magatartási szabályok ismeretében kerülhetnek vissza a családjukhoz vagy a nevelőszülőkhöz.

Hozzátette, Békés megyében még egy lakásotthont építenek, Pusztaottlakán különböző függőségekkel küzdő lányok számára alakítanak ki egy szintén 20 férőhelyes speciális gyerekotthont.

(MTI; kormany.hu)