A kormány mintegy 180 millió forinttal segítette a fogyatékossággal élő embereket támogató szolgálatok buszvásárlását - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón.
Czibere Károly a VIII. kerületi, fogyatékossággal élők által működtetett Nem Adom Fel kávézóban közölte, a májusban meghirdetett pályázaton legfeljebb kilencmillió forintot lehetett igényelni, a 180 millió forintos keretösszegből végül 23 fenntartó - 11 civil, 7 egyházi és 5 önkormányzati - részesült.
A fogyatékossággal élők szállítását és otthoni gondozását ellátó támogató szolgálatok esélyt adnak a teljes, akadályok nélküli életre, valamint csökkentik az érintettek és családjuk elszigetelődésének veszélyét. A civil és az egyházi fenntartású szolgálatok azonban elöregedett járműparkjukat önerőből nem tudják megújítani, ezért ehhez segítséget kíván nyújtani a kormány is - emelte ki az államtitkár.
Hozzátette, hogy tavaly is lehetett már pályázni buszvásárlásra, akkor 142 millió forintból 18 járművet tudtak beszerezni a nyertes fenntartók.
Czibere Károly szólt arról is, hogy az elmúlt években folyamatosan növelték a szolgálatok számát és számos eszközzel segítették a munkájukat, így a négy évvel ezelőtti 268-ról mostanra 285-re emelkedett ezek száma.
Közölte, két évvel ezelőtt megszüntették a pályázati rendszert, korábban ugyanis pályázati úton nyerték el a szolgálatok a finanszírozásukhoz szükséges összeget, de így előfordulhatott, hogy egy jól működő szolgálat nem kapott pénzt.
Emellett folyamatosan emelik a finanszírozásukra szánt összeget. Négy évvel ezelőtt 2,9 milliárd forint költségvetési támogatást szántak erre a területre, így körülbelül 10,8 millió forint jutott egy szolgáltatásra évente. Jelenleg már 3,3 milliárd forint a költségvetési forrás, ez évi 11,6 millió forintot jelent szolgáltatónként - mondta Czibere Károly.
(MTI)