A szociális intézmények felkészültek a koronavírus-járvány második hullámára, felhalmozott egészségügyi készleteik legalább három-négy hétre elegendőek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Fülöp Attila elmondta, már elrendelték az intézményelhagyási és látogatási tilalmat, a védőeszközök is rendelkezésre állnak, mivel minden fenntartó kapott elegendőt a központi tartalékból.

A műsorban kitértek a Stílusos Vidéki Éttermiség (Svét) Egyesület gyermekvédelmi mentorprogramjára is. Elhangzott, hogy a gyermekvédelmi oltalom alatt álló 23 ezer gyerek több mint kétharmada nevelőszülőknél él.

Fülöp Attila ennek kapcsán elmondta, a mentorprogram legfontosabb üzenete, hogy a gyermekvédelmi szakemberek munkája önmagában nem elegendő, szükség van a társadalmi és a gazdasági szereplők támogatására is.

Hozzátette, a Svét hozzájárul, hogy amikor a gyermekek elhagyják a gyermekvédelmi rendszert, akkor munkához jussanak például a vendéglátásban.

Elmondta azt is, a kormány Befogadlak programja 2010 óta szolgálja azt a célt, hogy minél több gyermek nőhessen fel családoknál, nevelőszülők körében. "Jó az irány, jól állunk, most már 5800 szülőnk van, nem volt még ennyi, s a gyermekek több mint kétharmada nevelőszülőnél van, de ez még nem jelenti azt, hogy elvégeztük a munkát" - fogalmazott az államtitkár.

(MTI)