Ételcsomagot kapnak egy európai uniós támogatású program segítségével havonta a Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében élő, háromévesnél fiatalabb hátrányos helyzetű gyermekek - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Vásárosnaményban.
Czibere Károly az egymilliárd forint keretösszegű program első csomagosztásán elmondta, az egyelőre három megyében elinduló, az év végig tartó mintaprogram körülbelül 12 ezer olyan, három évnél fiatalabb gyermeket érint, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és nem jár bölcsődébe.
Ők és a családtagjaik minden hónapban egy nyolcezer forint értékű ételcsomagot kapnak, amely például jó minőségű konzerveket, bébiételt és tésztaféléket tartalmaz - közölte Czibere Károly, hozzátéve, a csomagokat szakemberek osztják ki a rászorulók számára. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által koordinált programot 2017 végétől várhatóan az egész országra kiterjesztik majd.
Az intézményes és a szünidei gyermekétkeztetés jelentős bővítése mellett ez a program is hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon egyetlen hátrányos helyzetű családban se kelljen attól tartani, hogy a gyermek élelem vagy meleg étel nélkül marad - fogalmazott az államtitkár.
Czibere Károly hangsúlyozta, uniós forrásból 34 milliárd forint áll rendelkezésre a rászoruló embereket segítő programra, ennek az első eleme volt a tavaly decemberben kezdődött, 4 milliárd forintos keretösszegű, a hajléktalanok meleg ételhez jutását segítő projekt. A következő lépés a hátrányos helyzetű családokban nevelkedő gyermekek segítése lesz, ennek érdekében a kormány az elmúlt években jelentősen bővítette a gyermekétkeztetés rendszerét.
Hat év alatt szinte minden gyerek ingyen étkezik a bölcsődében és az óvodában, emellett a nyári szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést - jelezte az államtitkár. Közölte, a 2010-es 29 milliárd forinttal szemben jövőre 79 milliárd forintot fordít a kormány a gyermekétkeztetésre, vagyis háromszorosára emelte az e célra szánt költségvetési forrást a kabinet.
Az uniós programba főként azok a rászoruló gyermekek kerülhetnek be, akik családja nem tud élni az intézményes gyermekétkeztetési rendszerben lévő lehetőségekkel - tette hozzá Czibere Károly.
Filep Sándor, Vásárosnamény Fidesz-KDNP-s polgármestere az eseményen elmondta, keddtől összesen 83 ételcsomagot osztanak ki a kistérségben élő rászoruló családok számára. A beregi város önkormányzata és a kistérségi társulás a már működő gyerekesély-iroda mellett a nemrégiben felépült bölcsődével is segíti a kistérségben élő gyermekes családokat.
(MTI)