Ismét Magyarországra látogat Nick Vujicic. A végtagok nélkül született motivációs tréner októberben Budapesten és Erdélyben is tart majd előadásokat - jelentették be a szervezők pénteken Budapesten.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: a Miniszterelnökség 40 millió forinttal támogatja a programsorozatot, amely kiemelten fontos mind a társadalmi szolidaritás, mind a keresztény hit, mind pedig a nemzetpolitika szempontjából.

Kifejtette: a társadalmi szolidaritást erősíti, hogy súlyos fogyatékossággal élő ember mutatja meg az élet szépségét, örömét és a küzdeni tudás fontosságát.

Nemzetpolitikai jelentőségű, hogy Nick Vujicic Kolozsvárra és Sepsiszentgyörgyre is el fog menni, és előadásain remélhetőleg nemcsak az ott élő magyarok, hanem a helyi románok is részt vesznek majd - mondta.

Kép letöltéseFotó: Miniszterelnökség

"Ez egyben üzenet", hogy ahol "mások kereszteket zúznak", oda "a kereszt jelét fogjuk elvinni" - fogalmazott Soltész Miklós az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben történtekre utalva.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára arról beszélt: az államtitkárság és a szervezők biztosítják, hogy az egyik budapesti előadáson sok gyermekvédelemben élő fiatal vehessen majd részt. Nick Vujicic ugyanis erőt és hitet adhat ezeknek a súlyos traumákat megélt gyermekeknek.

Hozzátette: ötszáz gyermekvédelemben élő fiatal már regisztrált, és reményei szerint több ezren fognak.

Fülöp Attila kitért arra is: Nick Vujicic példája arról is szól, hogy a sajnálat nem megoldás a fogyatékkal élők helyzetére. A jó megoldás az, ha "elérhető, ésszerű szolgáltatásokat nyújtunk", és "biztosítjuk, hogy a társadalom képes legyen őket befogadni".

Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője kiemelte: Nick Vujicic "meglátta azt értéket az életben, hogy nem az számít, hogy mim hiányzik, hanem, hogy amim van, azt tovább tudjam adni az embereknek".

László Viktor, a látogatást szervező Ez az a nap rendezvényszervező-iroda képviselője szerint minden embernek szüksége van Nick Vujicic üzenetére és bátorítására.

Nick Vujicic október 23-án este Kolozsváron, 24-én délelőtt Sepsiszentgyörgyön tart előadást. Október 25-én két előadást tart a budapesti a Papp László sportarénában, egyet délelőtt diákoknak, egyet pedig este mindenki másnak.

(MTI)