Jelentős nyomás alá került a magyar gyermekvédelem az illegálisan az országba érkező kiskorúak számának drasztikus emelkedésével - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Fóton.

Czibere Károly a fóti Károlyi István Gyermekközpontban, Rétvári Bence parlamenti államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy míg 2014-ben 1300 kísérő nélkül, embercsempészek közreműködésével érkező kiskorú „fordult meg” a magyar gyermekvédelemben, az idén az első öt hónapban 2300-ra emelkedett ez a szám és az év végéig várhatóan eléri a 6 ezret.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kiemelte: a kormány elkötelezett amellett, hogy ezeknek a kiszolgáltatott gyerekeknek megadja a biztonságot és mindent megtesz azért, hogy ne sérüljenek az érdekeik.

Felidézte: 2011 óta a gyermekvédelmi szolgáltatás rendszerének kell segítenie ezeket a gyerekeket, akkor még úgy számoltak, hogy évente átlagosan 20 és 40 között lesz az ilyen gyermekek száma, ezért Fóton 34 ilyen férőhelyet létesítettek. Ugyanakkor már tavaly átlagosan 90 gyereket láttak el egy nap, idén pedig 250-270 gyereket – mutatott rá.

Czibere Károly hozzátette: a folyamatosan emelkedő létszámmal párhuzamosan igyekeznek megadni az intézménynek a támogatást mind a dolgozók számát, mind a dologi költséget illetően, „de a mintegy háromszoros növekedés jelentős teher” az intézménynek és a gyermekvédelemnek. Az államtitkár beszámolt arról, hogy feltérképezték a bővítés lehetőségeit és áttekintik – a gyermekvédelmi rendszer átalakítása következtében – eddig fölöslegessé vált, mostanra bezárt gyermek- és lakásotthonok újranyitásának lehetőségét.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely

Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az embercsempészetnek leginkább az illegálisan érkező és azután magukra maradó gyerekek, fiatalok az áldozatai. Úgy fogalmazott: „akaratukon kívül kerültek ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe és szorulnak a magyar állam gondoskodására”. Emberiességi kötelesség róluk gondoskodni és a magyar állam ezt erején felül meg is teszi – tette hozzá, megjegyezve, hogy a feladat ellátására kijelölt fóti gyermekotthonban jelenleg is több mint 200 gyerek van, miközben az ellátásukra 34 helyet terveztek.

Kádas István igazgató többször is kiemelte: az intézmény nem menekülttáborként működik, hanem gyermekotthonként. Minden gyermeket ugyanazon jog illeti meg, akárhonnan került ide. Az átmenetileg itt otthonra lelő gyerekeknek programokat szerveznek, magyar nyelvet tanítanak. Hozzátette azt is: intézményük nem zárt.

Az igazgató kitért arra is, hogy az intézmény hosszú távon nem képes ilyen sok gyereket ellátni. A kríziselhelyezés átmeneti elhelyezést jelent, míg a gyermekotthonoknak szigorú feltételeknek kell megfelelniük – mutatott rá, hozzátéve, hogy éppen ezért jogszabály-módosítást kezdeményeznek.

(MTI)