Pályázatot hirdet a gyermekotthonokban elhelyezettek életkezdési feltételeinek javítására, valamint a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok fejlesztésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mindkét pályázat keretösszege egymilliárd forint - jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Czibere Károly a XVIII. kerületi Aga Gyermekotthonban tartott sajtótájékoztatón elmondta, a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézetekben elhelyezettek önálló életkezdési feltételeinek javítására vonatkozó pályázatra civil, egyházi és állami fenntartók is jelentkezhetnek november 28-áig.
A támogatásból olyan programokat szervezhetnek majd a nyertesek, amelyek segítségével a fiatalok megtanulhatják például az önálló gazdálkodást és pénzkezelést, felkészülhetnek a családi életre, fejleszthetik konfliktuskezelési képességeiket és javíthatják foglalkoztatási esélyeiket. A programba a résztvevők vér szerinti szüleit is be kell majd vonni - közölte az államtitkár.
A területi gyermekvédelmi szakszolgáltatási feladatok infrastrukturális feltételeinek javítására január 1-jéig lehet pályázni. A támogatásból a többi között a diagnosztikát, a pszichoterápiás rendszert, az informatikát lehet fejleszteni és még inkább gyermekbaráttá tenni - ismertette a részleteket Czibere Károly.
Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett amellett, hogy minden gyermeknek - lehetőség szerint a vér szerinti családban - biztosítsa azokat az alapvető javakat, amely a testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükségesek.
A cél, hogy egyetlen gyerek se kerüljön veszélyeztetett helyzetbe anyagi okok miatt. Ezt szolgálják a Biztos Kezdet Gyerekházak, a kötelező óvodáztatás bevezetése és a gyermekétkeztetés bővítése - fogalmazott.
Az államtitkár kiemelte, a cél azonban az is, hogy ha felmerül a veszélyeztetés gyanúja, akkor minél előbb lépjen működésbe a jelzőrendszer. Ezért alakítják át a gyermekjóléti rendszert úgy, hogy abban egyértelmű legyen az oktatási és az egészségügyi szereplők felelőssége is.
Ezen kívül járásonként létrehoznak egy gyermekjóléti központot, amivel megnégyszerezik a központok számát, és járásonként szabályozzák a gyerekek útját, hogy az érintettek sehol se kallódhassanak el és időben megkapják a segítséget - tette hozzá.
Czibere Károly közölte, jelenleg körülbelül 24 ezer gyerek él állami gondozásban, nekik minden segítséget szeretnének megadni ahhoz, hogy az életkezdési esélyeik javuljanak. Ehhez járul hozzá a nevelőszülői rendszer bővítése és a nagy, zsúfolt, korszerűtlen gyermekotthonok kiváltása kisebb lakásotthonokra.
(MTI)