A területi felzárkózást segítő programot indít a kormány összesen kétmilliárd forintból az öt leghátrányosabb helyzetű járásban - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon.

Czibere Károly hangsúlyozta, a "Végtelen lehetőség" elnevezésű program keretében az öt érintett járásban - Cigánd, Gönc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Kunhegyes (Jász-Nagykun-Szolnok), Baktalórántháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Sellye (Baranya) - egyenként

400 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre, a nyertes programokat négy év alatt kell megvalósítani.

A pályázatokat június 1-jétől szeptember 29-éig lehet benyújtani.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Az államtitkár a program legfontosabb céljának nevezte, hogy a leghátrányosabb helyzetű járásokban élő embereknek lehetőséget biztosítson a felemelkedésre. Emlékeztetett arra, hogy az előző hat évben, a társadalmi felzárkózás stratégiája keretében megalkotott programok során számtalan jó ötlet, módszer született az egyes településeken, és ezek kézzelfogható eredményeket hoztak.

Az államtitkár kiemelte: a kormány az új kísérleti modellprogram segítségével is a kiváló helyi kezdeményezéseket szeretné támogatni, de mivel a problémák - például az alulképzettség, az alulfoglalkoztatottság, a szociális gondok - nem állnak meg a települések határainál, a lehetőségeket járási szintre emelik.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Ennek során összekötik a problémakör egészségügyi, lakhatási, szociális és foglalkoztatási vonatkozásait, és komplex módon kívánnak segíteni.

Abban viszont nem változik a rendszer, hogy továbbra is szeretnének a problémákhoz "közel menni", feltárni a gondokat és célzottan adni ezekre hatékony választ - közölte.

Czibere Károly elmondta azt is, hogyelsősorban nagyobb, országos hálózattal rendelkező civil, karitatív vagy egyházi kötődésű szervezetek pályázatait várják, mert ezek már jól ismerik a kormányzat céljait, a módszereket, van rálátásuk, tapasztalatuk a programok sikeres végrehajtásában.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

Hangsúlyozta azt is, hogy nem romaprogramról van szó, de azok a problémák, amelyekre megoldásokat szeretnének nyújtani, leginkább a cigányságot érintik. A legfőbb cél az, hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekei megkaphassanak mindent, ami szükséges ahhoz, hogy versenyképes felnőttekké válhassanak, a felnőttek pedig piaci alapú munkából tudjanak megélni - mondta az államtitkár.

A sajtótájékoztatón Hörcsik Richárd (Fidesz), a zempléni és abaúji térség országgyűlési képviselője azt közölte, hogy választókerületének két járása, a cigándi és a gönci is érintett a programban.

Hozzáfűzte, hogy már eddig is voltak ezekben a térségekben jó programok, hiszen például Cigándon három olyan szolgáltatóház működik, ahol a nehezebb sorsú családok moshatnak, ebédet készíthetnek, de akár zuhanyozhatnak vagy melegedhetnek is, ha a szükség úgy hozza. Vizsolyban pedig romatanodát adtak át, amely azóta is jól működik.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/kormany.hu

A képviselő hangsúlyozta, hogy olyan örökölt problémáról van szó, amit nem lehet egyszerre megoldani, csak lépésről lépésre lehet eredményeket elérni. Az irány viszont érezhetően jó - jelentette ki.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)