Tudatos, tervezett és kiszámítható együttműködés zajlik a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítése és a gyermekek jogainak védelmében, hangsúlyozta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a „Gyermekeink Biztonságáért” Kiemelt Ügyek Munkacsoportjának mai ülésén.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítésétől azt várja a kormány, hogy több intézményi és családi bántalmazásra derülhet fény és nem lehet majd eltitkolni ezeket az eseteket.
Az államtitkár az ülés megnyitásakor elmondta, a kormány elkötelezett amellett, hogy minden gyermeknek, lehetőség szerint a vér szerinti családjában, biztosítsa azokat az alapvető javakat, amelyek a testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükségesek, valamint hogy anyagi okok miatt egyetlen gyermeket se kelljen a családjából kiemelni. Ezt szolgálja többek között a Biztos Kezdet Gyerekházak, a kötelező óvodáztatás bevezetése és a gyermekétkeztetés bővítése is.
Kiemelte, a munkacsoport komplex munkájának köszönhetően, mind a törvényi szabályozásban, mind protokollok, módszertanok kidolgozásában jelentős eredmények születtek az elmúlt időszakban. Együttműködésre szeretnék ösztönözni a szülőket a gyermekvédelmi törvény módosításával, amely szerint a jövőben a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaival való együttműködés elhárítása, az attól való elzárkózás súlyos veszélyeztetésnek minősül.
Ha egy szakember bármilyen problémát észlel, azonnal működésbe kell lépnie a jelzőrendszernek. Ezért alakítja át a tárca a gyermekjóléti rendszert úgy, hogy abban egyértelmű legyen az oktatási és az egészségügyi szereplők felelőssége is. Továbbá a gyermekjóléti reform hatására, idén januártól megnégyszereződött a gyermekjóléti központok száma, amelyek segítségével már járásonként szabályozzák a gyermekek útját, így az érintettek sehol sem kallódhatnak el és időben megkapják a segítséget.
Az ülésen a tagok megvitatták az elmúlt időszakban történt esetek vizsgálatainak tapasztalatait. Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság által létrehozott munkacsoport tagja az Alapvető Jogok Biztosa, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész, az országos rendőrfőkapitány, a Miniszterelnökség, az igazságügyi miniszter, a belügyminiszter és az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi Dokumentációs Központ főigazgatója által delegált képviselő.
A munkacsoport célja annak vizsgálata, hogy a gyermek bántalmazása, elhanyagolása ügyében az érintett gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok, a gyermek ellátását, ügyeinek intézését biztosító személyek, szervek, szervezetek a gyermek veszélyeztetettségének megelőzése, megszüntetése érdekében, illetve ellátása során a hatályos jogszabályoknak, valamint egyéb szakmai szabályozókban foglaltaknak megfelelően jártak-e el.
(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)