Korszerű lakóotthonokba költöznek az egykori vadászkastélyból átalakított berzencei szociális otthonban gondozott pszichiátriai betegek. Az uniós forrásból, egymilliárd forintból megvalósuló beruházás alapkövét szerdán tették le a Somogy megyei településen.

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az ünnepségen kiemelte: a szociális szakmában áttörést hozott ez a program, amelynek keretében első ütemben öt állami és egy egyházi intézmény gondozottjai lakóotthonokba költözhetnek. A program fontos üzenete, hogy a gondozottak ne legyenek kiszolgáltatottak egy intézménystruktúrának, hanem kapják meg a szükséges szolgáltatásokat, és váljon lehetővé az önálló életvitelük.

A tervek szerint 2015 őszén lezáruló fejlesztés során az önálló életvitelre alkalmas pszichiátriai sérülteket három, hat férőhelyes lakásban, a mindennapi gondozást, segítést igénylő ellátottakat hat, tizenkét férőhelyes lakóotthonban helyezik el, amely sokkal kényelmesebb lakókörnyezetet biztosít a mostaninál, továbbá megépül egy 30 férőhelyes lakócentrum a súlyos pszichiátriai sérülteknek. A három lakóegységet működtető szociális szolgáltatóközpontban továbbra is lehetőség lesz arra, hogy az otthon lakói piacképes termékeket készítsenek.

Az államtitkár jelezte: javasolni fogják a kormánynak, hogy gyorsítsák fel a programot annak érdekében, hogy lakóotthonokkal válthassák ki a jelenlegi szociális otthoni intézményhálózatot.

(MTI)