Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága amint tudomást szerzett a Recsken történt tragédiáról, melyben egy csecsemő életét vesztette, soron kívüli bekérte az illetékes Heves Megyei Kormányhivatal ügyben folytatott ellenőrzésének dokumentumait.
Az iratok alapján a tárca megállapította, hogy szükséges egy független, központi vizsgálat lefolytatása.
A vizsgálat alapján a tárca megállapította, hogy mind az elsőfokú gyámhatóság, mind a család- és gyermekjóléti szolgáltató helytelenül értékelte a gyermek veszélyeztetettségének mértékét. A feltárt módszertani, szakmai hiányosságok, valamint a szükséges információk hiánya miatt a szakemberek nem mérlegelték megfelelően a kialakult helyzetet, és nem jártak el kellő körültekintéssel. A vizsgálat alapján a tárca kezdeményezte az érintettek munkajogi felelősségre vonását.
A kormány elkötelezett abban, hogy a korábbinál is jóval összefogottabb, hatékonyabb és célzottabb segítséget adjon a családoknak és az őket segítő, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek. Az alapvető cél az, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megkapjanak mindent, ami a testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz szükséges. Ennek a célnak a megvalósításához járul hozzá a gyermekjóléti szolgáltatásnak, mint a gyermekvédelem első védvonalának megerősítése, ami a gyermekjóléti központok számának növelését és azok bázisán a gyermekjóléti szolgáltatás és a családsegítés integrációjának megvalósítását jelenti. Továbbá a tárca módszertani útmutatókkal és azok megfelelő alkalmazását támogató hálózattal segíti a szakemberek munkáját.
(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)