Európában Magyarországon a legmagasabb a foglalkoztatási ráta a romák körében, ami annak köszönhető, hogy a segély helyett munkát elv alapján a szociálpolitika az aktivitásra, a munkavállalásra ösztönöz - hangsúlyozta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság ülésén.
Czibere Károly elmondta, olyan projektekkel, mint például a tervek szerint 25 000 embert érintő Aktívan a tudásért program, vagy a közfoglalkoztatás rugalmassá tételével tovább javulhatnak a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatási esélyei.
Az összkormányzati koordinációt a mélyszegénységben élő személyek életkörülményeinek, társadalmi helyzetének javítására, valamint társadalmi integrációjuk elősegítésére irányuló kormányzati tevékenység összehangolása érdekében ülésező bizottság ezúttal a Felzárkózást Segítő Gazdasági Fórum előző évi munkájáról, valamint a Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia idei jelentésének összeállításáról kapott tájékoztatást.
A kormány a társadalmi felzárkózás megvalósítása érdekében partneri viszonyt alakított ki azzal a 48 multinacionális vállalattal, amelyekkel a kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött. A 2016-ban megalakult Felzárkózást Segítő Gazdasági Fórum tagjai megismerték a Magyar Nemzeti Felzárkózási Stratégiát és annak intézkedéseit, valamint öt tematikus ülésén javaslatokat fogalmaztak meg a hátrányos helyzetűek, különösen a romák foglalkoztatásának ösztönzésére a munkaerőpiacon. Az oktatás, a felnőttképzés és a szakképzés, a foglakoztatás, az egészségügy, a lakhatás, a mobilitás, valamint a társadalmi felelősségvállalás területén összesen 56 javaslat született, melyeket a mostani ülésén megismerhettek a tárcaközi bizottság tagjai.
(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)