Szentandrássy István Kossuth-díjas roma származású magyar festőművész kiállítása nyílt meg szerda este a brüsszeli Balassi Intézetben, a művész jelenlétében.

A megnyitón beszédet mondott Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára, valamint Nagy Zoltán, Magyarország frissen kinevezett belgiumi nagykövete.

Szentandrássy a mintegy száz érdeklődőnek - akiknek a zöme nem magyar volt, és több magas beosztású külföldi diplomata is akadt köztük - zenés tárlatvezetést tartott, Csikós Vilmos és fia zenei közreműködése mellett.

Szentandrássy István Budapesten született, jelenleg is ott él és dolgozik. Állami gondozottként nőtt fel. Szorongásait először versekben, drámákban, rajzokban dolgozta fel. Péli Tamástól tanult festeni, akit egy gyermektáborban ismert meg, ott találkozott először a cigány kultúrával, illetve lényegében saját cigány identitásával is.

Műveire jellemző az erőteljes tárgyiasság, a plasztikus formaalakítás, a felfokozott expresszivitás és a jelképalkotás. Zaklatott, drámai hangvételű kompozícióin a cigányság ősi, balladisztikus hagyományai és alakjai elevenednek meg. Olajképeinek színvilágát a sötét, barnás tónusok és a meleg ragyogás uralja. A reneszánsz művészet és a XX. század elejének avantgard irányzatai - köztük Amedeo Modigliani - nyomán alakította ki sajátos egyéni stílusát.

Kiállított többek között Bécsben, New Yorkban, Prágában, Münchenben. Állandó kiállítása a Magyarországi Roma Parlamentben található, műveit többek közt őrzi a Néprajzi Múzeum, illetve a Magyar Művelődési Intézet. 2012-ben részesült Kossuth-díjban.

(MTI)