Egy összetartó társadalomban mindenkinek, köztük a fogyatékossággal élő, megváltozott munkaképességű embereknek is biztosítani kell az értékteremtő munka lehetőségét, hogy azon keresztül is bekapcsolódhassanak a helyi közösségek életébe - hangoztatta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár egy szerdai budapesti konferencián.

A rendezvényen ismertették a most lezárult, 13,7 milliárd forintos uniós foglalkoztatási rehabilitációs programot, melybe csaknem 13 ezer embert sikerült bevonni. A projekt részeként ősszel minden megyében és Budapesten "rehabilitációs állásbörzéket" tartottak, ahol az érintettek több száz állásajánlat közül válogathattak.

Czibere Károly szerint a megváltozott munkaképességű embereknek lehetőséget és esélyt kell adni arra, hogy aktív életet éljenek, a kormány öt évvel ezelőtt ezért is alakította át a foglalkoztathatóságukat érintő jogszabályi környezetet és finanszírozási rendszert. A kormányzati paradigmaváltás lényege - ahogy a most lezárult programé is - az, hogy akiknek 25 éve még azt mondták, "rokkant vagy, nincs szükségünk rád", annak most azt üzenik: "gyere vissza, számolunk veled, számítunk a munkádra" - fűzte hozzá az államtitkár.

Kiemelte azt a kormányzati célkitűzést, hogy a korábban passzivitásra kényszerített emberek a munkán keresztül esélyt kapjanak a helyi közösségekbe való "beágyazódásra", visszailleszkedésre.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a program nem kizárólag a foglalkoztatás bővítéséről szól, hanem az önálló társadalmi részvétel megteremtéséről, ehhez pedig az kell, hogy a fogyatékossággal élőknél azt nézzék, hogy milyen értékteremtő munkára képesek.

Az államtitkár a most lezárult projektet értékelve arról is beszélt, hogy annak nemcsak "forintosítható" eredményei vannak, hanem olyanok is, amelyek hosszabb távon kamatoznak; így például, hogy a nő az érintettek önbecsülése és motivációja és könnyebben találnak majd munkát a nyílt munkaerőpiacon.

Az uniós projekt keretében megrendezett országos állásbörze-sorozat utolsó helyszínén, a Dürer rendezvényházban szerda délelőtt mutatkoztak be a fogyatékossággal élő embereknek összességében több száz állást kínáló munkaadók.

Volt köztük számos egyesület, alapítvány és kis cég, de a XI. és a XV. kerületi önkormányzat egy-egy intézménye is, továbbá több nagyobb vállalat: az IBM, a GE, az Auchan, a McDonald's, a Magyar Posta és az Accor-Pannonia Hotels.

A munkaadók jellemzően 10-30 állásra vártak jelentkezőket, de akadt köztük olyan cég is, amely 100 megváltozott munkaképességű embernek kínált állást. A kínálatban textilipari, mezőgazdasági, szociális, élelmiszeripari, pénzügyi, számviteli, jogi, számítástechnikai és értékesítési munkakörök egyaránt szerepeltek.

A börzén munkát kínáló cégek képviselői közül többen az MTI-nek azt mondták, míg néhány éve nagyon nehezen találtak állást a megváltozott munkaképességű emberek, addig ma széles kínálatból válogathatnak.

Elmondták, a kínálati oldal elsősorban anyagilag érdekelt a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásában; így például az őket alkalmazó cégeknek nem kell rehabilitációs hozzájárulást fizetniük, továbbá a rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállalók után kevesebb járulékot kell fizetniük.

(MTI)