Négymilliárd forintot fordít a kormány tanodák támogatására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében a következő három évben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára szombaton Győrben, a helyi Tanoda-klub projektzáró ünnepségén.

Langerné Victor Katalin közölte: az erről szóló tájékoztató már megjelent a Magyar Közlönyben, a pályázatok várhatóan szeptemberben jelennek meg.

Az elmúlt két évben 5,4 milliárd forintot fordított a kormány tanodák támogatására. Ebben az időszakban az ország 174 tanodájában több mint négyezer hátrányos és halmozottan hátrányos gyermek tanult - ismertette a helyettes államtitkár.

Jelezte: a leglátványosabb és mérhető fejlődés a gyermekeknél az iskolai hiányzások számának drasztikus, hússzázalékos csökkenése volt, emellett javultak a tanulmányi eredményeik is.

Fontos ugyanakkor az is, hogy a program az értelmes, konstruktív szabadidő eltöltésére vezeti rá a gyermekeket – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, hogy a kormányzatnak és a felzárkózási szakpolitikának fontosak a tanodák, mert ez a legjobb forma arra, hogy a gyermekeket segítsék, felkészítsék a másnapi órákra és olyan, sokszor apró sikerélményekhez juttassák hozzá, amelyek révén sikeres felnőttek lehetnek. Hangsúlyozta: "tanodába járni nem azt jelenti, hogy valaki rosszul tanul, hanem hogy jól akar tanulni".

A helyettes államtitkár a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia végrehajtása szempontjából is jó példának nevezte a győri programot, amelynek a Fekete István Általános Iskola adott otthont, mert tapasztalata szerint nem mindenhol jó az együttműködés a tanodák és az oktatási intézmények között, mert utóbbi vetélytársat lát a tanodában.

A 2011-ben elfogadott Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiáról Langerné Victor Katalin az MTI-nek elmondta, hogy az eddigi végrehajtásról szóló jelentés és a következő, 2017-ig szóló intézkedési terv egyszerre, június első felében kerül a kormány elé. Fontosnak nevezte, hogy az uniós források felhasználásáért felelős tárcáknak a programjaik végrehajtásánál figyelemmel kell lenniük arra, hogy a projektek hogyan segítik a felzárkózást.

Hangsúlyozta, hogy a stratégia végrehajtásának már látszanak az eredményei. Hozzátette, a kormány továbbra is kiemelten kezeli a felzárkózást, ennek érdekében a következő három évben több intézkedést tervez a gyermekjólét, az oktatás, a foglalkoztatás és az egészségügy területén. Az intézkedések az alacsony jövedelműeket, a munkanélküliségben élőket és a jóléti szolgáltatásokat nélkülözőket célozzák, akik szegénységben, illetve társadalmi kirekesztettségben élnek.

Elmondta, hogy az eddigi intézkedések eredményeit a Tárki is vizsgálta, és a felmérés szerint a stratégia által érintett réteg aránya a teljes lakosság körében 41,7 százalékról 34,7 százalékra csökkent 2009-ről 2014-re, ugyanez az arány a romák körében 92 százalékról 89 százalékra mérséklődött.

A helyettes államtitkár kiemelte a munkára való alkalmasságot segítő intézkedéseket, a képzéseket, a mentorálást. Hozzátette, hogy a felmérés szerint a vizsgált időszakban a romák körében 48 százalékról 26 százalékra csökkent a munkanélküliség. A 2014-re becsült adat a szegénység előfordulásának csökkenését mutatja a romák körében.

Szakácsné Foki Katalin, a győri Tanoda-klub projektvezetője elmondta, hogy az elmúlt két évben összesen 58 kilenc és 16 év közötti gyermek járt a tanodába az adyvárosi oktatási intézményekből. A cél az volt, hogy csökkentsék a félévi és évvégi bukások számát, javítsák eredményeiket, emellett olyan élményekhez juttassák a gyermekeket, amelyeket családjuk anyagi helyzete miatt nem élhettek volna át.

A projektvezető kifejtette: volt olyan diák, aki fél év alatt kilenc tantárgyból javított. A két évvel ezelőtt indult program kezdetekor 27 diák bukott egy-egy tantárgyból, idén várhatóan csak hárman.

A délután öt óráig tartó foglalkozásokon színházba, moziba, játék és sport programokra is elvitték a gyermekeket.

A győri Tanoda-klub a Széchenyi 2020 program támogatásával, 30 millió forintból valósult meg.

(MTI)