Nevelőszülőnek lenni nem könnyű hivatás, de megéri, mert a nehézségek és traumák mellett tele van emberi szépséggel - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára egy budapesti filmvetítésen.

Fülöp Attila a nevelőszülői családokról szóló, Befogadottak című dokumentumfilm vetítésén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban emlékeztetett arra, hogy 2018-ban indították el a Befogadlak elnevezésű programot a nevelőszülői hivatás népszerűsítésére, és ez a film is ennek keretében készült el.

Elmondta, a filmmel a céljuk az volt, hogy a sokak számára még ismeretlen segítő hivatást széles körben megismertessék, ne "politikai zsákmányszerzésre" használják, hanem mindenki megfontoltan mondhasson róla véleményt.

A Befogadottak című dokumentumfilmet Lakatos András rendezte, főszerkesztője Varga Kriszta volt. A 35 perces filmben nem mindennapi sorsokat, történetek ismerhetnek meg az érdeklődök; az alkotók arra keresték a választ, "kinek kell megfognia azt a gyerekkezet, amelyiket a saját családja elengedett?" - áll a filmet beharangozó ismertetőben.

A filmben nevelőszülők és a családjukban felnőtt gyerekek szólalnak meg. Előbbiek egyebek mellett arról beszéltek, hogy a nevelőszülőséget nemcsak maguknak kell felvállalniuk, hanem a gyerekeket és a helyzetet el kell fogadtatniuk például a nagyszülőkkel és a tágabb környezettel is.

A nevelőszülők arról is beszéltek, a vér szerinti anyát támogatni, erősíteni kell anyai szerepében, hogy jelen lehessen a gyerek életében addig is, amíg a nevelőszülőnél töltött átmeneti állapot után véglegesen rendezni tudják a kapcsolatot.

A filmben megszólaló nevelőszülők az egyik legnehezebb feladatnak mondták a gyerekek "hazagondozását", érzelmi elengedését, ami azonban elengedhetetlen, hiszen a hivatásuk alapvető célja, hogy mindenek előtt a gyerekek érdekeit érvényesítsék.

Fülöp Attila korábban azt közölte, hogy ma több mint 23 ezer olyan gyerek és fiatal él Magyarországon, aki valamiért nem tud saját családjában nevelkedni; őket ötezernél több nevelőszülő segíti.

(MTI)