Naponta 800 ezer emberről gondoskodik a szociális ágazatban dolgozó 93 ezer szakember, és a statisztikák is visszaigazolják az ágazatban dolgozók elkötelezett munkájának eredményességét - mondta a szociális ügyekért és felzárkózásért felelős államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.

Czibere Károly a szociális munka napja és a hódmezővásárhelyi Kapcsolat központ fennállásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett konferencián kiemelte, 2012-től folyamatosan csökken a szegénységi kockázatoknak kitettek száma, ezt nem lehetett volna elérni a szociális szféra szakembereinek áldozatvállalása, hűséges szolgálata nélkül.

A politikus azt mondta, a kormány anyagi megbecsüléssel, szakpolitikai háttértámogatással és az infrastruktúra fejlesztésével igyekszik folyamatosan javítani az ágazat munkavállalóinak helyzetét.

A 2014-ben indult program nyomán a kezdeti 143 ezer forintról sikerült 180 ezer fölé emelni az átlagos béreket. Az ehhez szükséges - 2017-ben már 36-37 milliárdos - többletforrást a központi költségvetés biztosítja, nem a fenntartónak kell kigazdálkodnia - közölte Czibere Károly.

A kormányzat legfontosabb szakpolitikai alapelve, hogy meg kell törni a hátrányos helyzet továbbörökítésének ördögi körét. Ezért a gyermekjóléti rendszer megerősítése, a veszélyeztetettség kialakulásának megelőzése az egyik legfontosabb feladat - tudatta az államtitkár. Hozzátette: a cél az, hogy a család anyagi helyzetétől függetlenül minden gyermek megkapja a korának megfelelő testi, lelki, szellemi, erkölcsi fejlődéséhez szükséges támogatást.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, Hódmezővásárhelyen százharminc éves hagyomány a közösség felelősséget vállal azokért, akiről gondoskodni kell.

Tíz évvel ezelőtt a városban a szociális alap- és szakellátást komplex módon kezelő Kapcsolat központ létrejöttével olyan rendszer született, mely alkalmas arra, hogy mindenkinek segítséget nyújtson, aki rászorulnak erre - mondta a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus.

A miniszter rámutatott, a közösségi összefogás, a jó szakemberek mellett az eredményekhez szükség van arra is, hogy az emberek odafigyeljenek egymásra, és pozitív változásokat akarjanak. Felidézte, 13 éve súlyos fogyatékkal élő gyermekeik szülei keresték meg azzal, hogy nincs olyan intézményi forma, amely segítséget tudna nekik nyújtani neki. A beteg gyermekek otthoni ápolása 24 órás szolgálatot jelent, így nem marad idejük saját ügyes-bajos dolgaikat intézésére vagy esetleg néhány órában munkára.

Az önkormányzat támogatásával sikerült megteremteni a Csodaház Foglalkoztató Napközit, majd elérni az állami támogatási rendszer átalakítását is - közölte Lázár János.

(MTI)