Az elmúlt évek intézkedéseinek köszönhetően számos eredmény látható már a fogyatékosságügy területén – hangzott el az Országos Fogyatékosságügyi Tanács mai ülésén.

Az Országgyűlés tárgyalta az Országos Fogyatékosságügyi Programot és a pártok egyöntetűen elfogadták a hosszútávú stratégiát, továbbá elkészült a következő évekre szóló intézkedési terv. A tanács tagjai üdvözölték, hogy létrejött a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság, amely egy rendkívül fontos fórum az ágazatok közötti egyeztetésben és párbeszédben. A párbeszéd intenzív és hatékony a szakmai szervezetekkel, a javaslatok beépülnek a szakmai programba.

Az ülésén szó volt arról, hogy folytatódik az úgynevezett kiváltás, azaz a nagy vidéki intézményekben elhelyezett fogyatékossággal élő emberek társadalmi integrációja, kisebb lakóegységekbe költöztetése. Idén közel 7 milliárd forintból 660 fogyatékossággal élő ember költözött át az intézményekből kisebb közösségekbe. Egy jövőre kezdődő uniós program keretében mintegy 3600 fogyatékossággal élő ember hagyhatja el a nagy szociális gondozó intézményeket.

A fogyatékossággal élő emberek számíthatnak a kormányra, hiszen ügyek a társadalom közös ügye. Az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága a fogyatékosságügy területén intenzív párbeszédre törekszik a szakmai és civil szervezetekkel, a fenntartókkal valamint az érintettek képviselőivel.

(EMMI)