A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság őszi ülésén a munkavállalás, valamint az aktív korúak és az inaktív emberek helyzetét tárgyalták a részt vevők. Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára bevezetőjében elmondta, hogy az elmúlt fél évben számos fogyatékosságügyhöz kapcsolódó pályázat jelent meg az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében, ezek közül az egyik legfontosabb a szociális intézmény-kiváltási program folytatása, a következő másfél évben 2500 ember költözik ki a nagy intézményekből kisebb otthonokba.
Az aktív korú fogyatékos emberek és családjaik helyzetéről szóló előadásokból kiderült, hogy csaknem 200 ezer fogyatékos, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű ember dolgozik támogatott foglalkoztatásban valamint a nyílt munkaerőpiacon az elmúlt években megújított pályázati rendszernek köszönhetően. Az akkreditált foglalkoztatásban 2017-ben, összesen mintegy 39 milliárd forintból több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása biztosított. 2017. január 1-jétől a nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatás bővítése érdekében a Rehabilitációs Kártya kiváltására jogosultak köre a rokkantsági ellátásban részülők egy részével bővült, amely mintegy 140 ezer fő jogosulti kört érint pozitívan, akik eddig nem igényelhettek Rehabilitációs Kártyát. 2016. május 1-től a rehabilitációs ellátás mellett folytatott keresőtevékenységnek nincs már munkaidő-korlátja, az ellátást is csak akkor kell megszüntetni, ha a jogosult jövedelme három egymást követő hónapban meghaladja a minimálbér 15 százalékát. 2015. november 1-jén lépett hatályba az új közbeszerzési törvény, amely fogyatékosságügyi szempontból történelmi jelentőségű. Mentesül ugyanis a törvény hatálya alól az uniós értékhatárig a védett munkahelyeken, megváltozott munkaképességű emberek által előállított áruk vagy szolgáltatások beszerzése.
Az ülésén az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló Egyezmény (CRPD egyezmény) végrehajtásának időszakos jelentéstételi kötelezettségével kapcsolatban hoztak határozatot, megtörtént a feladat ismertetése és kijelölése.
Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága a fogyatékosságügy területén intenzív párbeszédre törekszik a szakmai és civil szervezetekkel, a fenntartókkal valamint az érintettek képviselőivel. Ennek céljából hívták össze tavaly októberben a Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottságot, melynek fő feladata az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtását elősegítő intézkedésekről való egyeztetés, valamint a minisztériumok fogyatékos embereket érintő tevékenységének koordinációja.
(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)