Felére csökken az eljárás hossza, így lehetőség lesz arra, hogy akár már kilenc hónap alatt megtörténjen egy örökbefogadás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

A műsorban elhangzott, hogy az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtotta be az Országgyűlésnek az Emmi.

Fülöp Attila hangsúlyozta: az egyszerűbb, gyorsabb örökbefogadás a cél, és az, hogy még több támogatást és segítséget kapjanak az örökbefogadásra jelentkezők. Kikezdhetetlen kiindulópont, hogy amikor ezek a célok jogszabályi formába kerülnek, az örökbefogadásra váró gyermekek érdeke és jövője az elsődleges szempont - fogalmazott.

Segítség az is, hogy a javaslat szerint a dolgozó szülőknek az örökbefogadás után a munkáltató tíz nap munka alóli mentességet biztosít - jegyezte meg.

Elmondta: évente körülbelül ezer örökbefogadás történik Magyarországon, és a jelentkezők leginkább újszülöttet szeretnének, ezért, a potenciális örökbefogadók számának növeléséért az Emmi javasolta az örökbefogadó és a gyermek közötti lehetséges korkülönbség növelését.

Eddig negyvenöt év lehetett a maximális különbség a gyermek és örökbefogadója kora között, ezt az Emmi a háromévesnél idősebb gyerekek esetében ötvenre emelné - közölte Fülöp Attila.

(MTI)