Ebben az évben 130 millió forintra pályázhatnak rászoruló családok a szociális földprogram keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Hajdúszováton, a programba több éve bekapcsolódott roma család portáján tartott sajtótájékoztatóján.
Czibere Károly elmondta, hogy ebből 80 millió forintra azok a családok számíthatnak, amelyek most kapcsolódnak be a programba.
Ötvenmillió forintot pedig azoknak biztosítanak, akik már több éve részt vesznek a szociális földprogramban, és szeretnének a továbblépéshez, például raktározáshoz, feldolgozáshoz, értékesítéshez támogatást kapni - ismertette.
Czibere Károly emlékeztetett rá: a kormány 2011-ben fogadta el a társadalmi felzárkózási stratégiát azzal a céllal, hogy az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy terén különféle eszközökkel segítsen a hátrányos helyzetű embereken. Az államtitkár a stratégia egyik legfontosabb elemének nevezte a foglalkoztatás, illetve a foglalkoztathatóság növelését, ami "esélyt, lehetőséget jelent egy jobb élet megteremtéséhez".
Az öt éve tartó program egyik legfontosabb eleme a szociális földprogram, amely nem segélyt, hanem hosszútávú befektetést, hosszútávon fenntartható beruházást jelent a társadalom jövőjébe - magyarázta Czibere Károly.
Hozzátette: 2011 óta 1,3 milliárd forintot osztottak ki a program keretében, eddig 22 ezer családot értek el, az idén pedig további 8 ezer kapcsolódhat be a hátrányos helyzetű családoknak indított földprogramba.
Czibere Károly szerint a program ott rendkívül sikeres, ahol a kormányzati szándékhoz helyi közösségi akarat is párosul, mint Hajdúszováton. Ez a program ugyanis egyszerre járul hozzá a családok szociális helyzetének a javításához, a községfejlesztéshez, a térség hátrányainak mérsékléséhez, de növeli a későbbi foglalkoztatás esélyét is, kitörési lehetőséget biztosít a hátrányos helyzetből és csökkenti a migrációs kényszert - sorolta a szociális államtitkár hozzátéve: a kormány elkötelezett a program folytatásában.
Nagy István, a hajdúszováti roma kisebbségi önkormányzat elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a szociális földprogram állattenyésztési projektje keretében a településen harminc roma család kapott húsz-húsz tyúkot és két zsák takarmányt, de olyan sikeresen gazdálkodtak, hogy többen más állatokat is vásároltak.
Kép letöltéseHajdúszováton 1000-1100 roma él, így többen is szeretnének a programba bekapcsolódni - fűzte hozzá.
Váradi Jenő (független) polgármester megjegyezte: a 3150 lakosú településen 450-en vannak munka nélkül, a programot a jövőben bővíteni szeretnék minél több szegény család bevonásával.
Bodó Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője helyi értéknek nevezte a földművelést és az állattenyésztést Hajdúszováton.E hagyományok folytatásához ad esélyt a szociális földprogram, amelynek eddigi eredményei már jól láthatóak a falu rendezett baromfiudvaraiban - tette hozzá.
(MTI)