Szociális földprogramot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal; a csütörtökön közzétett nyílt pályázat eredményeként 3500 rászoruló családnak erősödhet az egzisztenciája, javulhat az életminősége a tárca várakozása szerint.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Szécsényben tartott sajtótájékoztatót a 250 millió forint összegben - április 24-ei határidővel - kiírt felzárkózási program felhívásának részleteiről.

Az MTI-nek adott későbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy az idén százharminc települést kívánnak bevonni a programba. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a földprogramot 1992-ben indította el az akkori szociális tárca „modellkísérletként", a Nógrád megyei település 1997 óta vesz részt a programban.

A felzárkózási program előnyei között említette a családok aktivizálását, amelyek így nem segélyen tengődnek, hanem maguk tudják megtermelni például a megélhetésükhöz szükséges terményeket. Fontosnak mondta azt is, hogy a szociális földprogramok beépülnek a helyi társadalomba, és sok olyan önkormányzat is van, amely területet ad a családok gazdálkodásához.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az idei pályázat - az új családok bevonásán túl - azoknak is szól, akik a korábbi években már bekapcsolódtak a programba; őket most szeretnék „továbbléptetni", tehát abban segíteni őket, hogy termékeiket piacra tudják vinni.

Arra hívta fel a figyelmet, a programba új belépőknek nemcsak egyszerűen vetőmagot vagy takarmányt adnak, hanem szakmai „kísérést" is nyújtanak számukra a gazdálkodáshoz.

Utalt arra is, a szociális földprogram pályázataihoz az önkormányzattól vagy a Nemzeti Földalaptól lehet területet bérelni, de a családok saját ingatlanjain is lehet támogatott gazdálkodást folytatni.

A programba a családok az önkormányzatokon, közhasznú szervezeteken, nemzetiségi önkormányzatokon, alapítványokon, egyházakon vagy karitatív szervezeteken keresztül kapcsolódhatnak be. Pályázni vetőmag-, takarmány-, vagy eszközbeszerzésre lehet, de lehetőség van arra is, hogy a piacra jutást támogassák.

Czibere Károly beszámolt egy másik programjáról is; az államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn péntek délután két új családi napközi megnyitóján vett részt.

Tájékoztatása szerint az új napköziket 45 millió forintos uniós pályázati forrásból alakították ki, a helyi református egyházközség működésében lévő intézmények összesen 14 - fél és három év közötti - gyereket tudnak befogadni.

Elmondta, míg a 2000-es évek közepén még csak 25 ezer, addig mostanra már 38 ezer férőhely van a bölcsődékben.

Jelezte, bölcsődéket a 10 ezernél több lakosú településeknek kell fenntartaniuk, ezért van szükség a kisebb településeken a családi napközikre, amelyekben jelenleg 8600 férőhely van, és amelyekre évente 2,3 milliárd forintot fordít a kormányzat a központi költségvetésből.

(MTI)