Nyitrai Imre, az EMMI szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke, valamint Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke a korábbi egyeztetéseket folytatva újabb sztrájktárgyalást tartott.
Nyitrai Imre helyettes államtitkár az egyeztetésen hangsúlyozta, a szakszervezetekkel közös cél, hogy a tartós munkaerőhiány a jövőben ne okozzon ellátási problémákat, és a szervezetekkel való együttműködésnek köszönhetően újabb eredményeket sikerüljön elérni az ágazat humán erőforrás helyzetében.
A sztrájk tárgyalás folyamatossága biztosítja a lehetőséget a közös ügyek rendezésére. A sztrájktárgyalás fő témája az ágazat egyes területeit érintő munkaerőhiány volt, a felek egyetértettek abban, hogy közös érdek az ellátási problémák elkerülése, ezzel kapcsolatban több javaslatot is megfogalmaztak.
A felek egyetértenek abban, hogy a munkaerőhiány enyhítésére a nyugdíjas szövetkezetek jó lehetőséget adhatnak a szociális ágazatban is. Teljes egyetértésben került megfogalmazásra az az igény is, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező, aktív időskörű kollégák munkájára továbbra is nagy szükség van az ellátások valamennyi területén.
A szakszervezetek javasolták, hogy az egészségügyi szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottak esetében a 2018. január 1-től folyósított bérfejlesztések már idén szeptembertől kerüljenek kifizetésre. Nyitrai Imre jelezte, hogy ehhez a költségvetési törvény módosítására lenne szükség.
A szakszervezeti vezetők javasolták a helyettesítési díj kifizetési lehetőségének megteremtését azon intézményekben, ahol a tartósan betöltetlen álláshelyek miatt a minimális foglalkoztatotti létszám biztosítása veszélybe kerül. A helyettes államtitkár mind a munkavállalók, mind az ellátottak érdekében fontosnak tartja a kezdeményezést.
A felek megtárgyalták egy új szakmai pótlék bevezetésének lehetőségét is, amely a fogyatékos személyeket ellátó intézményekben, a súlyos esetekkel foglalkozó szakemberek számára nyújthatna többletet. A helyettes államtitkár szakmailag teljesen támogathatónak ítélte a javaslatot, ám annak illeszkednie kell az életpálya kidolgozásakor elhatározott új pótlékolási rendszerhez, amihez további egyeztetések szükségesek.
A szakszervezetek kezdeményezték a minimálbér és a garantált bérminimum jelentősebb emelését, és a C-D-E besorolási fokozatban lévő dolgozók kiegészítő bérrendezését. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra, hogy korábban is differenciált bérrendezés történt, és hogy a 2018. évi emelés a jövő évi költségvetésben rendelkezésre áll. Abban is egyetértett, hogy a C-D-E besorolási fokozatban dolgozók kiemelt figyelmet érdemelnek, hiszen ők viszik a hátukon a szakmai tevékenységek nagyobbik hányadát.
A szakszervezetek képviselői javaslata szerint, az ágazatban is indokolt a többmunkáltatós kollektív szerződés megkötése és kiterjesztése jogszabályi lehetőség megteremtése. Továbbá kiemelten fontos kérdés az egészség megőrzése és a rehabilitáció, amely érdekében kezdeményezik a szociális ágazatban dolgozók egészségügyi állapotának felmérést, a népegészségügyi szűrővizsgálatok speciális kiterjesztését, a fogászati kezelések elérhetőségének javítását és térítésmentessé tételét.
A szakszervezetek üdvözlendőnek tartják a kormánnyal történt tavalyi megállapodást, amelynek eleme a Szociális Munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása. Kezdeményezik, hogy 2018-ban, a családok évében a nevelőszülők kiemelt szerepet és megbecsülést kapjanak, ennek fényében a Szociális Munka napja legyen igazi ünnep a nevelőszülőknek is.
A kormány a konzultációban hisz, fontos a párbeszéd a szociális ágazatot érintő kérdésekről, így az egyeztetések folytatása várható.
(EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság)