A kormány ebben az évben több mint 2,6 milliárd forintos támogatást biztosított eszköz- és gépfejlesztésre a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásban tevékenykedő társaságok számára - közölte Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár Ököritófülpösön.

A politikus a főként megváltozott munkaképességűeket alkalmazó Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft. majorságában beszélt erről. Hangsúlyozta: a kabinet egy uniós program segítségével arra biztosított forrást a vállalkozásoknak, hogy az eddig elmaradt beruházást, gépbeszerzést vagy épületfelújítást elvégezhessék telephelyeiken.

Nyitrai Imre elmondta, a nyíregyházi székhelyű Start Kft. a támogatásból új fóliasátrakat létesített, több új mezőgazdasági gépet vásárolt, valamint húsz új munkahelyet teremtett ökörítófülpösi majorságában megváltozott munkaképességű embereknek.

A helyettes államtitkár a beruházás avatásán felidézte, hogy a 2010-es kormányváltáskor mindössze tízszázalékos volt a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élők foglalkoztatási szintje, ami mára körülbelül a duplájára nőtt. Különböző formában összesen 40 ezer munkahelyet tud a kormány közvetlenül támogatni, további 30 ezer részesül valamilyen járulékkedvezményben, az uniós program révén további tízezren kaphattak munkalehetőséget - közölte Nyitrai Imre.

Balogh Zoltán, a Start Kft. vezérigazgatója beszédében elmondta, hogy a több mint 1500 embert foglalkoztató cég a majdnem 50 millió forint értékű ököritófülpösi fejlesztéséhez pályázaton csaknem 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott.

A beruházás elsősorban eszközfejlesztést jelentett, a majorságban a most beszerzett gépek és eszközök segítségével megtermelt mezőgazdasági termékeket a nyíregyházi közétkeztetésben használják fel. A majorságban 86-an dolgoznak, és 82-en közülük megváltozott munkaképességűek - ismertette.

(MTI)